Új esély – Albertirsán

Szép számú érdeklődő néző előtt vetítésre került az Új esély c. keresztény mozifilm 2016. október 22-én este a Móra Ferenc Kulturális Központban.

Read MoreLong right arrow

„Új esély”, amely mindenkit megillet

Szarvas Attila alpolgármester fővédnökségével nagyszerű filmbemutatóra került sor kerületünkben, a pestszentlőrinci Rózsa Művelődési Házban 2016. június 25-én, a Hetednapi Adventista Egyház helyi gyülekezeteinek szervezésében. A felekezetközi film címe: „Új esély”.

Read MoreLong right arrow

Tápláld a lelked Nyírbátorban!

Áldásos és egyben rendhagyó missziós szombatot töltöttünk Nyírbátorban, 2016. április 23-án, a város szívében levő modern Kulturális Központ egyik termében, amit a már több mint másfél éve együtt munkálkodó gyülekezetalapító csoport bérelt. Szombatunkat különlegessé tették a Debrecenből, Budapestről, Mátészalkáról és Nyírmeggyesről érkező testvéreink szolgálatai. A kis terem zsúfolásig megtelt, olyannyira, hogy voltak, akik a folyosóról…

Read MoreLong right arrow

Filmvetítés Békésen

2016. március 20-án Békésen a Kecskeméti Gábor Művelődési Ház volt a helyszíne az Új esély című, első magyar keresztény nagyjátékfilm levetítésének, több mint 100 résztvevővel. Az alkalom különlegessége volt a filmrendező, Czeily Tibor jelenléte, akit válaszolt a nézők kérdéseire. Hisszük, hogy ez az alkalom hitet, reményt és bátorítást nyújtott a jelenlevők számára. Kis Anna

Read MoreLong right arrow