Tanévnyitó Újbudán

„A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk. Szela.” (Zsoltárok 46:8)

 

Ismét el telt egy év! Istennek hála gyermekeink  növekednek, gyarapítva gyermekiskolánkat és gyülekezeti közösségünket. Tanévnyitó istentiszteletünk alkalmával, melyet szeptember 2-án tartottunk, köszönthettünk kis elsősöket, középiskolásokat, sőt egyetemistát is. Simon Zsolt lelkészünk imában kérte az Úr vezetését, áldását gyermekeinkre.

Különleges és új alkalomban is volt részünk, mert érkezett két fiúgyermek gyermekiskolánkba, akiket szintén Bibliával köszöntöttünk.

Megható alkalom az új kisiskolások szolgálata, de az elmúlt évben kezdett iskolások is verssel, énekkel örvendeztettek meg.

A mai borzalmaktól, tragédiáktól szenvedő világunkban nagy kegyelem Isten imáinkra adott válaszaként megtapasztalni, hogy megtartja gyermekeinket, láthatjuk és hallhatjuk őket, itt vannak közöttünk épen, egészségben! Hála és köszönet járja át a szívünket érte, Urunk!

Kisérje Isten áldása gyermekeinket ebben a tanévben is!

 

Kovács Zsuzsa