Adventist Global Youth Day 2016

2012 szeptemberében a Generál Konferencia Ifjúsági Osztálya tanácskozott a 13 divízió ifjúsági vezetőivel, a Nagyobb Közel-Keleti Unióval és az Izraeli területtel és kifejezetten erős támogatást kapott, hogy kidolgozza a „Global Youth Day” (Ifjúsági Világnap) koncepcióját.

GYD

2013 Március 16-a, szombat lett a kezdőpontja az Ifjúsági Imahétnek, és annak ellenére, hogy néhány divízió világszerte más-más héten tartotta meg az imahetet, mégis azon a napon egyként összefogtak a közös cél érdekében.  A 2013-as Global Youth Day áldásai minden előzetes képzeletet felülmúltak. Majdnem 4 millió embert sikerült elérni a közösségi médián keresztül és több mint 10 000 videót töltöttek fel világszerte a fiataljainkról, ahogyan munkába lendültek. Három stúdió Ausztráliából, Németországból és az Egyesült Államokból közvetítette élőben ezeket a videóban a világ minden részére.  A 2013-as GYD annyira sikeres volt, hogy az ezen dolgozó ifjúsági osztály csapata egyhangúan megszavazta, hogy a GYD folytatódjon, és állandó résztvevője legyen az éves ifjúsági naptárnak.

A GYD 2014 során 20 oldal közvetített élőben világszerte a nap 24 órájában, 2015-ben pedig újabb területeken tartották meg ezt a napot, köztük Magyarországon is.

http://gcyouthministries.org/

https://www.facebook.com/AdventistGlobalYouthDay/