Cimke archívum: Keresztség

Júl 06

Keresztségi istentisztelet

2019. június 22-e örömteli, ünnepélyes és egyben rendkívüli nap is volt gyülekezetünk számára. Ez volt az első alkalom ugyanis, hogy a hajdúböszörményi testvéreink jóvoltából imaházunk udvara szolgálhatott keresztségi istentisztelet helyszínéül. Ezen a napon Pethe Zsuzsanna és Sáránszki Szaffi kötött szövetséget az Úr Jézus Krisztussal, Szilasi Zoltán lelkész testvérünk vezetésével. Az istentiszteletről készült hangfelvétel “A hit …

Tovább… »

aug 24

Fekete Szandra keresztsége

Keresztségi istentiszteletre gyűltünk össze Újfehértón, 2014. augusztus 8-án. Fekete Szandra (debreceni gyülekezet) kötött szövetséget az Úr Jézus Krisztussal, vágyának megfelelően egy festői szépségű tóban. A vendéglátást követően a keresztségi istentiszteletet, valamint a bemerítést Szabó János lelkész végezte. Az esős, borongós idő ellenére nagyon szép számban gyűltünk össze, az istentisztelet idejére pedig az időjárás is nekünk …

Tovább… »

nov 30

Keresztség

2013. november 30-án a debreceni gyülekezetben keresztségi istentiszteletre gyűltünk össze, ahol Újfehértóról hárman kötöttek szövetséget az Úrral: Szántó Éva, Molnár Judit és Elek János. A keresztségi istentiszteletet, majd azt követően az alámerítéses keresztelés szolgálatát gyülekezetünk lelkésze, Szabó János végezte. Az előadás a “Jézus utolsó földi gyógyító szolgálata” címet viselte, melynek hangfelvétele meghallgatható a következő oldalon. …

Tovább… »

dec 02

Keresztség Újfehértón

Keresztségi istentiszteletre gyűltünk össze Újfehértón, 2012. június 30-án. Három fiatal, Mezei Renáta, Mezei Viktor (Hajdúhadházi gyülekezet) és Csávás Roland (Karcagi Misszió) kötött szövetséget az Úr Jézus Krisztussal a régi hagyományoknak megfelelően, egy tóban. A fiatalokat Szabó János lelkész keresztelte meg, majd a szövetségkötést egy bőséges vendéglátás kísérte, melyért hálásak vagyunk az Úrnak! Isten áldását kívánjuk …

Tovább… »