A félelmeink sáfárai vagyunk

A vírus nem kíméletes! Aki az útjába kerül, azt megragadja, ha tudja.

A félelem ilyenkor jogos és még hasznos is. Ha valaki nem fél, azzal megeshet, hogy felelőtlenné válik, hiszen nem fél. A félelem a bűn világának a jellemzője, de bizonyos mértékig hasznos, mert józanságra késztet. Ha van bennük némi egészséges félelem, akkor betartjuk a Biblia alapvető egészségügyi tanácsait és élünk a mai kor teremtette nagyszerű lehetőségekkel is, a fertőtlenítést, a tisztálkodást még alaposabban, rendszeresebben gyakoroljuk.

A félelem megvéd a felelőtlenségtől, tehát jó. Még abban is segít, hogy példaadóak legyünk gyerekeink, unokáink előtt, de szélesebb körben is, a szomszédok környezetében is, akikkel csak találkozunk.

A félelem tehát a segítségünkre is lehet, viszont az ellenkezője is előfordulhat – rombolhat is. Tönkre is teheti az ember életét. Ugyanaz az érzés, de a hatása attól függ, hogyan kezeljük a félelmünket!

Mégis mi a döntő? Most az új koronavírus eseténél maradva: mitől függ, hogy segít-e a félelmem vagy rombol?

Nézzünk ehhez egy bibliai történetet, hogy megtaláljuk a választ. Mk 4:35–41 verseiben a tenger lecsendesítésének a történetét találjuk. Jézus és a tanítványok át akartak menni csónakkal Kapernaum vidékéről a Gadarenusok területére. Jézus kiadta a feladatot, beszálltak a csónakokba, a Mester fáradt volt, elaludt az egyik hajó hátsó részében, míg a tanítványok arról beszélgettek, mit tanított Jézus az embereknek, hogyan gyógyította meg a betegeket, milyen csodáknak voltak tanúi.

Hirtelen nagy szél kerekedett, komoly fenyegetést jelentett az erős vihar. Megijedtek, de a félelem segítette a tanítványokat, hogy igen nagy buzgalommal mentsék az életüket: rátermetten tették, amit csak lehetett. Igen ám, de a vihar egyre erősödött, és egy idő után látták, hogy ennek fele sem tréfa. Sokkal több víz csapott be a hajókba. Ekkor a félelmük még mindig a segítségükre volt, mert az egyiküknek eszébe juttatta, hogy mostantól kezdve nem lehetnek tapintatosak Jézussal, fel kell ébresszék. Azonban a félelem ennél a pontnál érdekes fordulatot vett. Idáig segíttette őket, de ahogy látjuk, amint változott a vihar, a hullámok intenzitása, talán a tanítványok szívében, gondolkodásában is valami megváltozott. Mégis mi?

Mintha a félelem ennél a pontnál ellenük fordult volna?! Eddig csodálattal, tisztelettel gondoltak Jézusra, nem akarták zavarni, hadd aludjon, hiszen egész nap látták, csodálták a tanítását, a gyógyításait! Figyelték, ahogyan az élet átláthatatlan kérdéseit olyan világossá és egyszerűvé tette, ahogyan a gyógyíthatatlan betegségeket egyszerűen csak eltüntette a beteg testéből. Aludnia kell, hiszen látjuk milyen fáradt!

Látni, hogy ekkor nemcsak a vihar lett erősebb, hanem a félelmük is ellenük fordult. Jézusra már nem ugyanazzal a szemmel tekintettek, mint egy perccel azelőtt. „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?”

Jézus felkel. Ugyanaz a vihar, ugyanannyi víz, de Jézus nem fél úgy, mint a tanítványok. A félelem nem fordítja el a szívét! Ő a viharos szelet, a hatalmas víztömeget is úgy kezeli, mint a gyógyíthatatlan betegségeket, az élet átláthatatlan kérdéseit, a halál borzalmát.

Feláll a csónakban és nyugodt, de határozott szóval parancsol: „Hallgass, némulj el!” Abban a pillanatban a hatalmas víz tükörsima lett, az erős szél egy pillanat alatt elállt! Jézus odafordul a tanítványok felé, mintha ezt mondta volna nekik: „A félelem elvette a józan gondolkodásotokat! Miért engedtétek?”

Nemcsak a szél és a tenger vize lett hatalmasabb hirtelen, hanem a tanítványok is engedték, hogy a félelem „kioltsa” szívükben Jézus tiszteletét. Szem elől veszítették újjáteremtő hatalmát, gondoskodó jelenlétét!

Az új koronavírus némileg hasonló más vírusokhoz, abból a szempontból, hogy van, akire kevésbé hat és van, akire veszélyes lehet. Még nincs meg az ellenanyag. Jó tartani tőle, komolyan kell venni, és amit lehet, meg is kell tennünk ellene. Azt viszont nem szabad engedni, hogy a félelmünk ellenünk forduljon és elfeledkezzünk arról, hogy Jézusban bízhatunk, Ő képes és tud is segíteni nekünk! Amit mi megtehetünk, kézmosás stb., az a mi részünk. A kutatók feladata az ellenanyag előállítása, a vezetők felelőssége a rendelkezések kiadása, mi pedig tiszteljük és tartsuk be az egészség és az élet védelmében hozott új szabályokat, tudva, hogy ami az Úr része, azt Ő meg fogja tenni!

A félelem ne oltsa ki belőlünk az Isten és emberek iránti tiszteletet! Ez az egyéni döntésünk kérdése.

 

Zarka Péter

sáfársági osztályvezető