A nemzetközi ADRA hírei

Menekültekért végzett munka – Banglades

2017 augusztusa óta több mint félmillió rohingya menekült az erőszak elől Mianmarból Bangladesbe. Számos menekülttábor is létesült Bangladesh déli részén: Cox’s Bazar, Unchiprang és Jamtoli térségekben, a menekültek pedig folyamatosan érkeznek, ezért nagy az élelmiszerhiány és szűkösen laknak a rászoruló emberek. Összetákolt sátrakban húzzák meg magukat, a sok esőzés miatt az agyagos talajon szívszorító helyzetben élnek.

A nemzetközi ADRA adományokat gyűjt a megsegítésükre, továbbá élelmet osztottak több alkalommal, több táborban is.

Sok borzalmas élettörténettel is találkoztak az ADRA munkatársai, pl. Samirának (akinek a fotóját mellékeljük) 4 lányát ölték meg, ezek után menekült el kis unokájával szülőföldjéről. A politikai helyzetektől függetlenül, keresztény emberként kérünk benneteket, hogy imáitokban irgalmas szeretettel emlékezzetek meg a nyomorúságban élőkről!

Katasztrófa elhárítás területén végzett munka

Puerto Rico – Az Irma és Maria hurrikán teljes rombolást hagyott maga után. A Puerto Ricó-i ADRA rögtön akcióba lépett. Az Adventista Egyház helyi tagjaival a törmelékek eltávolításán dolgoztak, valamint élelmiszert és vizet osztottak a katasztrófa-sújtotta térségben. További ADRA alkalmazottakat, önkénteseket és folyamatosan segélyeket küldtek, hogy az azonnali szükségleteket enyhítsék.

 

Mexikó – A Mexikói ADRA órákkal a szeptember 19-i, Richter skála szerinti 7,1-es erősségű földrengés után elkezdte a károk enyhítését. Két héten belül ez már a második nagy földrengés volt az országban. Összesen 225 halottat jelentettek és több mint 1000 iskola rongálódott meg, vagy dőlt össze.

A helyi ADRA együttműködik a hatóságokkal és a térségben működő adventista unióval és divízióval, hogy a leghatékonyabb módon, azonnali segítséget nyújtsanak.  Élelmiszerosztással segítenek, és gondoskodnak a kitelepítettek lakhatásáról is.

Lőrincz Melinda
ADRA munkatárs