ADRA közösségi nap az Óbudai Gyülekezetben

Az Óbudai Gyülekezet régóta elkötelezett, hogy segítsen a környezetében élők nehéz helyzetén. Azért, hogy ezt a szolgálatot szervezetten és hatékonyabban tegye, a gyülekezeti tisztségviselő választáson létrehozott egy ADRA munkacsoportot. Ahhoz, hogy terveket tudjon készíteni, szükségesnek látta egy ADRA nap megszervezését a gyülekezetben. Erre a napra a körzet gyülekezeteiből is eljöttek a testvérek.

A délelőtti igehirdetésben Illés és a sareptai asszony történetén keresztül Isten rávilágított, hogy ami segítségünk nem függhet semmilyen előítélettől. Az asszony az utolsó falatot is megvonta saját gyermekétől azért, hogy egy rászoruló idegennek enni adjon. Az asszony ígéretet kapott, ami valósággá lett, mert az asszony családjában a bőséges termésig Isten csodáját élvezték. A kérdés: Akarunk-e csodákat átélni? Ha igen, akkor lássuk meg a környezetünkben élők szükségletét, és önzetlenül tegyünk úgy, és azt, amit a sareptai asszony tett.

A közös ebéd után bemutatásra került az ADRA szolgálata, nemzetközi és hazai szinten, képek segítségével. Nagy missziós lehetőség rejlik a karitatív munkában, ezt Jézus földi munkájában is jó láthatjuk. Először segített az embereken, enni adott nekik, csak ezek után mondta, hogy: „Kövess engem!”

A gyülekezet így láthatta, hogyan kapcsolódhat be ebbe a munkába. Ez a szombati nap az Óbudai Gyülekezetben újra megerősítette az elköteleződést a másokért végzett szolgálatban.

Hisszük, hogy Isten megáldja ezt közös szolgálatot!

 

Bodnár Jánosné
ADRA kuratóriumi tag