Adventi Játszóház Szabadkígyóson

Gyerekzsivajtól volt hangos december 2-án délután a helyi Művelődési Ház Szabadkígyóson, ahol közel negyven nem adventista gyermek és szüleik jöttek el rendezvényünkre, az Adventi Játszóházba. Az adventi időszakra szervezett gyermekprogram kézműves foglalkozást és egy színvonalas bábelőadást foglalt magába.

A nyolc kézműves állomáson a gyerekek örömmel készítették el a feladatokat; ügyesen vágtak, ragasztottak, színeztek, díszítettek. Kisebb ajándékcsomaggal kedveskedtünk nekik, melyet örömmel fogadtak. A felnőttek könyveinkből és kiadványainkból választhattak. Sokan voltak, akik éltek a lehetőséggel, és nem egy, hanem két-három könyvet is elvittek.

A Csodakönyv című bábelőadást a medgyesegyházi Mosoly Bábcsoport remek produkciójában nézhették végig a vendégek. A bábjáték a gyermekek számára érthető módon mutatta be Jézus születését, és a Biblia olvasására biztatott. A műsor hanganyagát és hozzá egy foglalkoztató füzetet szintén ajándékba kapott minden család.

Örömünkre szolgált vendégeink pozitív visszajelzése, miszerint szeretnének ehhez hasonló rendezvényen részt venni máskor is.

 

CsSzE