Evangelizáció Izsófalván

Szeretnénk megosztani veletek az evangelizációban szerzett legutóbbi tapasztalatainkat. Szívünk vágya az volt, hogy többet tehessünk településünk, Izsófalva lakosságáért, ezért Isten segítségét kértük, egy egészségügyi előadás-sorozat lebonyolításához. A helyi gyülekezet, valamint lelkészünk közös tervezése és szervezése által 6 alkalomból álló sorozatot tartottunk. A település lakóit személyesen hívtuk meg, szórólapok átadásával és pár kedves szóval. A vendégek […]

Húsvéti ünnepély Békéscsabán

A Békéscsabai Gyülekezet hagyományaihoz híven március 26-án az idén is megtartotta  húsvéti ünnepélyét.  A lelkészünk által tartott áhítatot versek, színvonalas kórus- és énekszolgálatok, zenei betétek, bibliai igeversek és Ellen White-idézetek színesítették. A program közel hozta a nagyszámú hallgatóság számára Krisztus Urunk szenvedéstörténetét, halálát és feltámadását. Bízunk abban, hogy Megváltónk közelgő eljövetelének reménysugarát is sikerült a […]

Jézus élete festménykiállítás és programsorozat Szolnokon

A vándorkiállítás megálmodója és országos szervezője, Matula Péter adventista testvérünk, Svédországban élő műgyűjtő. Megkérte három kortárs festőművész barátját – Aknay Jánost, ef Zámbó Istvánt és tábori csabát, hogy saját stílusukban ábrázolják Jézus életének 21 állomását. A sorozat első, kiállításra alkalmas anyaga 2012-ben készült el, és azóta több neves kiállításon vett részt a gyűjtemény. Szolnok a […]

Napra pontosan háromhavonta keresztség Pécsett!

2016. január 23-án ünnepélyes keresztségi istentiszteletünk volt. Gabika már nagyon várta azt a napot, amikor szövetséget köthet Istennel. Sok próba és nehézség után Isten kapukat nyitott meg a kitartó imáink eredményeképp. Ez a nap, ahogyan a 2016. április 23-a is, a mennyben is különös öröm napja volt. Most, három hónappal később két személy keresztségének lehettünk […]

Két zenekar találkozója

Erdély szívéből, a Marosvásárhelyi „B” Gyülekezetből és a környék gyülekezeteiből érkezett a miskolci körzetbe az Alpha Brass, hogy a húsvéti hétvégét együtt töltse az Adventi Rézfúvós Kamaraegyüttessel. Ez a lelkes kis csapat nevében hordozza küldetését, Alpha a kezdet, és ők is megtették az első lépést azzal, hogy hangszert fogtak és gyakorolnak, a többit pedig  Jézusra […]

Örömhír a Tatai Gyülekezetből

2016. április 16-án három új testvérünk kötött szövetséget az Úrral. Az ünnepélyes istentiszteletre a Lovasberényi Gyülekezetben került sor. Somogyi Zsuzsa Tatáról, Bácsi Józsefné Mártika és Molnár Istvánné Ilike Komáromból évek óta rendszeres résztvevője volt a szombatnapi istentiszteleteknek. Tavaly novembertől pedig hétről hétre együtt készültek a Szentírás egészét összefoglaló hitelvekből, felkészítő lelkészükkel, Egerváriné Kökényes Zsuzsával, míg […]