Bibliai angol tábor Hévízen

Már negyedik éve, hogy Kollárné Vargyas Pálma és Pétervári Tünde vezetésével angol tábort szervezünk a hévízi gyülekezet közösségi épületében.

Tanévkezdő útravaló

A debreceni, Fazekas Mihály utcai gyülekezetben lassan már hagyomány, hogy a nyári szünet elteltével külön figyelmet szentelünk azoknak, akik – diákként vagy tanárként – új tanévet kezdenek. Így történt ez most is, szeptember első szombatján.

Városnap Albertirsán

2016. szeptember 3-ára ismét városnapot szerveztek településünk lakossága részére koncertekkel, főzőversennyel, mászófallal, tűzijátékkal. A résztvevők az árusok kínálataiból vásárolhattak, a gyerekeket kalandpark és csúszda is várta.

XXVII. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia

Közép- és Kelet-Európa legnevezetesebb biblikus tudományos konferenciáján több mint száz tudós szakember gyűlt össze, hogy a „Vallási és kulturális konfliktusok a Bibliában és az ősegyházban” címmel kapcsolatos előadásokat tartsanak és hallgassanak.

Jószoli

Egyszer volt, hol nem volt, történt egyszer 2016. szeptember 8-án, hogy egy több mint harmincfős csapat útnak indult Erdély szívéből, Marosvásárhely mellől, Mezőfeléből, hogy több száz km-t megtéve örömöt vigyen egy távoli kisvárosba.

Kirándulás a Debreceni Állat- és Növénykertben

2016. augusztus 28-án népes gyereksereg töltötte meg azt a buszt, amely Gáborjánból indult Debrecenbe, az állatkertbe.