ÉrtékTeremtŐ – „Szólj bele a vezetésbe!”
A 20+ korosztály hangja Ritka kihívás elé került az ÉrtékTeremtŐn megjelent 220 fiatal. A vezetésbe beleszólni a mai világban természetes. A véleményalkotás a szabadságjogok részét képezi, amivel szívesen él mindenki. De mindezt felhívásra, konstruktívan és kreatívan megtenni, nem divatos. Végképp kényelmetlen, ha mindez tavasszal, verőfényes napsütésben, ebéd után, egy nagy park közelségében történik. Kisebb csodának […]
Szállást adtam egy menekültnek éjszakára a budapesti otthonunkban
Sajid velünk imádkozott. Látható volt, hogy beszélgetésünk megérintette a szívét. Budapesten nagy esőzés volt. Hánykolódtam és forgolódtam az ágyamban, képtelen voltam aludni, miközben a Keleti pályaudvaron éjszakázó menekültekre gondoltam. Már egy ideje a menekültek – a Szíriából, Irakból és Afganisztánból elindult több százezer ember, akik kétségbeesetten próbáltak eljutni Nyugat-Európába az elmúlt évben – foglalkoztatták a […]
Evangelizáció Izsófalván
Szeretnénk megosztani veletek az evangelizációban szerzett legutóbbi tapasztalatainkat. Szívünk vágya az volt, hogy többet tehessünk településünk, Izsófalva lakosságáért, ezért Isten segítségét kértük, egy egészségügyi előadás-sorozat lebonyolításához. A helyi gyülekezet, valamint lelkészünk közös tervezése és szervezése által 6 alkalomból álló sorozatot tartottunk. A település lakóit személyesen hívtuk meg, szórólapok átadásával és pár kedves szóval. A vendégek […]
Húsvéti ünnepély Békéscsabán
A Békéscsabai Gyülekezet hagyományaihoz híven március 26-án az idén is megtartotta húsvéti ünnepélyét. A lelkészünk által tartott áhítatot versek, színvonalas kórus- és énekszolgálatok, zenei betétek, bibliai igeversek és Ellen White-idézetek színesítették. A program közel hozta a nagyszámú hallgatóság számára Krisztus Urunk szenvedéstörténetét, halálát és feltámadását. Bízunk abban, hogy Megváltónk közelgő eljövetelének reménysugarát is sikerült a […]
Jézus élete festménykiállítás és programsorozat Szolnokon
A vándorkiállítás megálmodója és országos szervezője, Matula Péter adventista testvérünk, Svédországban élő műgyűjtő. Megkérte három kortárs festőművész barátját – Aknay Jánost, ef Zámbó Istvánt és tábori csabát, hogy saját stílusukban ábrázolják Jézus életének 21 állomását. A sorozat első, kiállításra alkalmas anyaga 2012-ben készült el, és azóta több neves kiállításon vett részt a gyűjtemény. Szolnok a […]
Napra pontosan háromhavonta keresztség Pécsett!
2016. január 23-án ünnepélyes keresztségi istentiszteletünk volt. Gabika már nagyon várta azt a napot, amikor szövetséget köthet Istennel. Sok próba és nehézség után Isten kapukat nyitott meg a kitartó imáink eredményeképp. Ez a nap, ahogyan a 2016. április 23-a is, a mennyben is különös öröm napja volt. Most, három hónappal később két személy keresztségének lehettünk […]