AdventInfo

Az egyik budapesti nevelőotthon két külön telephelyére érkeztünk meg egy decemberi estén 4-4 fővel a Zuglói Gyülekezet szociális missziójának szervezésében.

A kisebb gyerekeknél töltött idő alatt volt lehetőségünk velük ismerkedős csapatjátékokat játszani. Nagyon hamar feloldódtak, igazán lelkesek voltak, és könnyen lehetett őket motiválni. Az első játék közben Anna és Peti elrejtették a mikuláscsomagokat az ágyakban, és amikor a csapatjátékok és a közös éneklés/táncolás végére értünk, együtt megkerestük őket. A meglepetéssel hatalmas örömet és lelkesedést szereztünk a gyerekeknek, és amikor kibontották a csomagokat, az egyik kislány így szólt: „Nekünk már az is ajándék, hogy ti velünk játszottatok!” Az ottlétet egy hatalmas közös öleléssel zártuk, amiben mindenki részesült. Alig várjuk a következő látogatást! Nem tudom, hogy a gyerekeknek vagy nekünk volt nagyobb élmény!

A másik csapattal a nagyobb korosztályhoz látogattunk el (ők 15-22 évesek). Az elején nehezen sikerült, hogy egy időben és egy helyen legyünk mindannyian, de egy rövid bemutatkozás és nevetgélés után megtaláltuk a közös hangot. Zsuzsinak mindenkihez volt egy-két kedves szava, és érdeklődéssel fordult a srácok felé, akik szívesen meg is nyíltak neki. Anna egy 19 éves lánnyal nagyon mély beszélgetést tudhat maga mögött, aminek szeretné, ha lenne folytatása. Fruzsira percek alatt ráadták a bokszkesztyűt, és az iskolázás közben már megbeszélték, hogy ezután hol fognak focizni és pingpongozni. Dani is hamar megtalálta velük a közös nyelvet, amint szóba kerültek a rapelőadók, a sportmúlt és az, hogy az édesapja bokszoló volt. A szemükben láttuk, hogy örültek a mikuláscsomagoknak, és az is kiderült, hogy a csokik mellett a gumicukor a másik nagy kedvencük. Hosszas pingpongozás és beszélgetések után elbúcsúztunk tőlük, és megbeszéltük, hogy legközelebb közösen zenélünk. Szerintem nagyon várják a következő alkalmat.

Emellett az otthon vezetőségétől is kaptunk visszajelzést: „Nagyon köszönjük a tegnapi Mikulás-napi meglepetésprogramot! Úgy értesültem, hogy mind a két helyszínen jól sikerült a program, a gyerekek és a fiatalok jól érezték magukat és remélem, igaz ez Önökre is!” 

 

Jóni Fruzsina

Nekünk már az is ajándék, hogy ti velünk játszottatok!

Az egyik budapesti nevelőotthon két külön telephelyére érkeztünk meg egy decemberi estén 4-4 fővel a Zuglói Gyülekezet szociális missziójának szervezésében.

Read MoreLong right arrow

Reményteljes jövő

Sebastian Matula „Reményteljes jövő” címmel tartott próféciai tartalmú előadás-sorozatot az Újpesti Gyülekezetben november 20–29-ig. A látogatottság nem volt nagy, a testvéreken kívül néhány barátkozó jött el, elsősorban a gyülekezetünk életmódprogramjáról.

Long right arrow Read More

Cipősdoboz akció 2023 karácsonyán

Az ADRA Alapítvány 2023. decemberében összesen 1783 cipősdoboz ajándékot osztott ki hátrányos helyzetű gyermekeknek és felnőtteknek. Ennek nagy része a Blythswood Care szervezettől érkezett Angliából, de 200 csomaggal az érdi Teleki Sámuel Általános Iskola diákjai is…

Long right arrow Read More

ADRA hírlevél – 2024 január

A Hungary Helps Ügynökség által támogatott kenyai oktatás-fejlesztési programunk keretében december elején, a korábban a programba beemelt iskolákból fogadtunk tanárokat.

Long right arrow Read More

Adventi szeretetcsomag

A karácsonyi szeretetünnep adakozási lelkülete az egri gyülekezetet is megérintette. Jézus örömüzenetével és ajándékainkkal Eger Árnyékszala városrészében élő hátrányos helyzetű családok gyermekeit leptük meg, figyelve fizikai és lelki szükségleteikre is.

Long right arrow Read More

Ajándékozz egy könyvet!

A TÁRKI nemrég készült kutatása meglepő eredményt hozott azok számára, akik a hagyományos könyvolvasás eltűnését vízionálták. Az emberek 13%-a rendszeresen olvas nyomtatott könyveket (hetente), és a népesség összesen 46%-a még mindig olvas ezen a módon.…

Long right arrow Read More

Aki szeret, az Istentől született

„Ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal” (1Jn 3:18) – ezt a bibliai igét olvasva határoztuk el, hogy idén karácsony közeledtével ismét szeretnénk a Gáborjáni Gyülekezet tagjainak jelképes ajándékot osztani.

Long right arrow Read More

Minden gurulás egy misszió…

Hallhattuk ezt az erős bizonyságtételt a gyülekezetünkben megrendezett AMM (Adventista Motoros Misszió) nemzetközi beiktató istentiszteleten.

Long right arrow Read More

Rektori látogatás a Belgrádi Teológiai Szemináriumban

Tavaly ősszel nagy megtiszteltetés érte intézményünket a Generálkonferencia és a Transzeurópai Divízió Nevelési Osztályai részéről. Az Adventist Accrediting Association (AAA) felkérte teológiánk rektorát, prof. dr. Tonhaizer Tibort, hogy látogató bizottsági tagként vegyen részt a Belgrádi…

Long right arrow Read More

Hirdetmény a XVIII. Rendes Uniókonferenciáról

A Hetednapi Adventista Egyház Magyar Uniója az Unióbizottság UB XVII/520. döntése alapján meghirdeti a Magyar Unió XVIII. Rendes Uniókonferenciáját.

Long right arrow Read More