Adventista örökségünk

A Hetednapi Adventista Egyház világközösségében 2020. október 17-én emlékeztünk meg adventista örökségünkről, a Prófétaság Lelke napjáról. Az örökségünk, a múltunk valójában előre mutat. Jól példázza ezt Ézsaiás próféta írásának üzenete, valamint az, amit Ellen White azzal kapcsolatban lejegyzett. Emlékezésként, egyben előretekintésként is vegyük fontolóra az igei üzenetet és Ellen White gondolatait!

Isten a Szentírás által áraszt fényt az utunkra, az utolsó időben pedig Ellen White írásaival még külön tanácsol: „Igéd mécses a lábam előtt, és ösvényem világossága” (Zsolt 119:105) – írja Dávid. Az embert mindig foglalkoztatja a jövő, a holnap, amit különböző emberek eltérően kutatnak. Döntő, hogy kire hallgatok. Isten arra hív a Szentírás egészében, hogy hallgassunk rá.

Jézus kijelentette: „Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem járhat sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága” (Jn 8:12). „És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpára, amíg felvirrad a nappal és hajnalcsillag kel fel a szívetekben” (2Pt 1:19, ÚRK) – tanácsolta Péter apostol, ugyanis a prófétai szó nem ember akaratából, hanem a Szentlélek indíttatására szólal meg.

Mégis a prófétai szó a nagy küzdelem forgatagában nem a leggyakrabban keresett hang, sőt a 21. századra a bennünket körülvevő általános kultúra egyre lejjebb akarja nyomni Isten üzenetét. Tanulj, építsd a karriered, dolgozz, légy tájékozott a világ dolgaiban, használd ki a szabadidőd minden másodpercét az élvezetedre – sugallja minden körülöttünk, és folytathatnánk a sort. Nem rossz dolgok ezek, csak egyre nagyobb részt követelnek a figyelmünkből, már-már annyira, hogy ne maradjon energiánk Isten dolgaira.

Ma nincs leláncolva a Biblia, mint a középkorban volt, a White-könyveket sem szinte olvashatatlanul halvány másolatokban lehet megszerezni, mint a szocialista érában. Kiadónk ontja a könyveket, a tv, rádió, internet, közösségi média folyamatos hozzáférést biztosít a Bibliához, minden lelki olvasmányhoz, műsorhoz. Isten a legerősebb reflektorokkal árasztja a fényt, de a ma embere az árnyékolástechnika csúcstermékeit veti be ellene.

A mindennapokban egyre erősebb az istenellenesség, lázadás, hitetlenség, babonaság, a Szentírás elveitől, gyakorlatától való távolodás. Egyre kevésbé engedik be az emberek az életükbe az Istentől jövő világosságot, és ez mind jobban ostromolja még az egyházat, az egyes hívőket is. Elszomorító helyzet.

Hasonlót tapasztalt Ézsaiás a fogság előtt, amikor Izrael népe elbizonytalanodott a hitében és sötét területeken botorkált. A próféta leírja például, hogy egy kivágott fa feléből tüzet raktak, másik feléből bálványt csináltak, ahhoz imádkoztak. Halottidézőktől és jövendőmondóktól tudakolták a jövőt – mint ma is teszik egyre többen. „…hát nem Istenétől tudakozódik-e a nép? Az élők felől a holtaktól kell-e tudakozódni? A tanításra és a bizonyságtételre hallgassatok! Aki nem ezt mondja, annak nincs hajnala. Az ilyen szorongva és éhezve fog bolyongani a földön. Ha pedig megéhezik, haragra gerjed, és megátkozza királyát és Istenét… mindenütt nyomor, sötétség és szorongató homály, ő pedig ki lesz taszítva a sűrű sötétbe” (Ézs 8:19–22, ÚRK). Az Istentől való eltávolodás következményei minden korban törvényszerűen csak ugyanazok lehetnek! „Semmi új nincs a nap alatt” (Préd 1:9, ÚRK) – ahogy Salamon is megállapította.

„Ézsaiás korában a bálványimádás már senkit nem lepett meg – jegyezte meg Ellen White. – A bűnös szokások annyira elterjedtek a társadalom minden rétegében, hogy az a kevés ember, aki hű maradt Istenhez, sokszor már-már elvesztette bizalmát és engedett a csüggedésnek, a kétségbeesésnek. Úgy rémlett, hogy Isten Izráellel való szándéka meghiúsul. Nem csoda, hogy ilyen állapotok láttán Ézsaiás visszariadt a felelősségtől, amikor Uzziás uralkodásának utolsó évében Isten megbízta, hogy vigye el intő és feddő üzenetét Júdának. Jól tudta, hogy konok ellenállással fog találkozni. Feladatát reménytelennek látta, amikor a reá bízott nép nyakasságára és hitetlenségére gondolt… Eldobja-e reményt vesztve megbízatását, és hagyja, hogy Júda zavartalanul imádja bálványait?…

Ilyen gondolatok kavarogtak fejében, amikor Ézsaiás a templom csarnokában állt… [Majd] látomás tárult Ézsaiás elé a magas trónon ülő Jahvéról… Miközben Ézsaiás Urának dicsőségét és fenségét szemlélte ebben a látomásban, lelkét Isten tisztaságának és szentségének érzete töltötte el. Milyen éles ellentét volt Teremtőjének páratlan tökéletessége és azoknak a bűnös élete között – önmagát is beleértve –, akik régóta Izráel és Júda választott népe közé tartoztak! »Jaj nékem – kiáltotta –, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát látták szemeim« (Ézs 6:5)” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 191–192. o.)!

Ekkor egy angyal parázsló szenet hozott az oltárról, megérintette Ézsaiás ajkát, jelezve, hogy Isten megtisztította és megerősíti. „A próféta feladata világos volt: emelje fel szavát, és tiltakozzék az elhatalmasodó bűnök ellen… Isten ígérete, amely szerint végül megvalósul szándéka Izráellel, bátorságot öntött Ézsaiás szívébe… E látomás emlékét vitte magával hosszú és fáradságos szolgálata során végig. Hatvan éven át – vagy még tovább is – a reménység prófétájaként állt Júda fiai előtt, és egyre bátrabban hirdette az egyház győzelméről szóló jövendöléseit” (i. m. 192–193. o.).

„De nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongattatás van… A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. Akik a halál árnyékának földjén laknak, azok fölött fény ragyog föl. Te megsokasítod e népet, nagy örömöt szerzel neki” (Ézs 9:1–3, ÚRK).

Ez a próféta feladata: feltárni a valós helyzetet, majd megoldás felé vezetni, hasonlóan ahhoz, mint amikor az orvos megállapítja a diagnózist és utána gyógymódot javasol. Az orvosi konzílium során több nézőpont, tapasztalat, gondolat adódik össze, a mesterséges intelligencia kínálta lehetőségek kiaknázása révén pedig az egyes orvosok számára feldolgozhatatlan mennyiségű szakirodalmat képesek rövid idő alatt átvizsgálni. Noha óriási a jelentősége mindennek, továbbra is csak az emberi tudomány szintjén maradnak meg. A próféta viszont Isten akaratából szól, Istennek az adott helyzetünkre vonatkozó üzenetét közvetíti, hogy az eljusson hozzánk. Ezért fontos ma rendszeresen tanulmányozni Ellen White írásait, amelyeket Isten különösen az utolsó időre való tekintettel ihletett.

Felülről jövő vezetés nélkül ma is „szorongva és éhezve” bolyonganak emberek milliárdjai a földön. Bizonytalanság, félelem, tanácstalanság. Ebben a helyzetben, ha csak a környezetünkből, a látható világból érkező impulzusokra figyelünk, mi is egyre jobban ahhoz igazodunk, vagy belefásulunk az életbe, reményvesztetté válunk.

Ellen White az írásaiban a hamisítatlan tényfeltárás mellett megelevenítő erővel bátorít, rámutat a célra, az isteni terv megvalósulására, ami a Bibliának is a központi üzenete.

Nézzünk meg egy másik részletet Ellen White írásából, ami a bűn történelmének lezárulásáról szól! „Sátán romboló munkájának mindörökre vége. Hatezer évig megvalósíthatta szándékát: megtöltötte a földet bajjal, és fájdalmat okozott az egész világegyetemnek. Az egész teremtettség nyögött és vajúdott. Most Isten teremtményei örökre megszabadulnak Sátántól és kísértéseitől. »Nyugszik, csöndes az egész föld. (Az igazak) ujjongva énekelnek« (Ézs 14:7). A dicsőítés és a győzelem hangja hallatszik az egész hűséges világegyetemben…

»Láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala« (Jel 21:1)…

Mindaz, ami elveszett a bűn miatt, »megtaláltatott«. »Így szól az Úr… aki alkotá a földet és teremté azt és megerősíté; nem hiába teremté azt, hanem lakásul alkotá« (Ézs 45:18). Ez volt Isten eredeti szándéka a föld megteremtésével. Ez a terv most valóra vált; a földet örökké a megváltottak fogják lakni…

Krisztus – amint tanítványainak ígérte – azért ment el, hogy Atyja házában lakóhelyet készítsen számunkra. Akik hisznek Isten Igéjének tanításaiban, azok tudnak a mennyei lakóhelyekről…

Ott a halhatatlan lények soha nem csökkenő örömmel fogják a teremtő hatalom csodáit, a megváltó szeretet titkait fürkészni. Ott nem lesz Isten elfelejtésére kísértő kegyetlen, ámító ellenség. Ott minden tehetség fejlődik, minden képesség gyarapszik. A tanulás nem fogja elménket fárasztani és erőnket kimeríteni. Ott a legnagyobb vállalkozások is véghezvihetők, a legmagasztosabb törekvések is megvalósíthatók, a legmagasabb célok is elérhetők. Mindig új magaslatok hívogatnak, új csodák gyönyörködtetnek, új igazságokat érthetünk meg, és új dolgok serkentgetik a lélek és a test képességeit” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 574–577. o.).

Vagyis: ne húzódjunk az árnyékba, kövessük a világosságot! Figyeljünk Jézusra! Ha a csüggedés, félelem, bizonytalanság egyre jobban ránk kúszik, tudatosan tegyünk ellene! Forduljunk Jézus felé, Jézus kijelentéséhez, bizonyságtételéhez, hogy biztonságban legyünk, megerősödjünk, életerőt kapjunk tőle! Ez minden alkalommal megtörténik. Olvassuk az Igét, Ellen White könyveit és engedelmeskedjünk Isten szavának!

Vírushelyzet, gazdasági válság, útkeresés, magány, idős kor, családi gondok, mindenféle emberi feszültség vagy éppen a céltalanság – mind-mind más fényben látszik, ha a mindennapjainkat beragyogja Isten világossága. Napi 15 perc a napfényben – már amikor süt a nap – segít a D-vitamin pótlásban, aminek a jótékony hatásairól annyit hallhatunk. A lelki életünk vitaminszükségletének beszerzését azonban nem korlátozza évszak, sem borús idő, mindennap ragyoghat ránk Jézus világossága!

Ahogy János mondja Jel 1:3 versében: „Boldog, aki olvassa és akik hallgatják e prófétálásnak beszédeit és megtartják azokat, amelyek megírattak abban, mert az idő közel van.”

 

Zarkáné Teremy Krisztina

az Ellen G. White Szolgálat koordinátora