„Akik Istent szeretik, minden javukra van”

Korábban beszámoltunk már arról, hogy 2020. december 4-e a kiskunhalasi Németh család számára egy felejthetetlen nap lett. De nem azért, mert valami jó dolog történt. Családi házuk tetőszerkezete teljesen leégett. Már az is csoda volt, hogy az épület alsó része megmaradt. A helyiek, a környék gyülekezetei és távolabb élő barátaik, ismerőseik összefogtak, hogy a három kisgyermeket nevelő családnak segítsenek. A katasztrófa másnapján vettük fel a kapcsolatot velük, felajánlva segítségünket. Adománygyűjtő kampányt indítottunk, melynek eredményeként 3 515 582 Ft-ot utaltunk át a család számára a tető helyreállításának költségeire.

Áprilisban elkészült a tetőszerkezet, mely a mellékelt fényképen is látható. Istennek hála, sokakat indított adományozásra az eset, ezért elhatároztuk, hogy a történetről egy rövidfilmet készítünk. A nyersanyag felvétele során Tibor és Tímea elmondták, hogy bár nehéz időszakon vannak túl, mégis hálásak, hogy a saját életükben tapasztalhatták meg az Istenre utaltságot és azt, hogyan fordítja a rosszat jóra a Mindenható. A film hamarosan látható lesz közösségi média-oldalainkon – ezzel is megköszönve a hozzájárulásokat.