Beiktató istentisztelet Debrecenben

Ünnepélyes keretek között került sor 2017. május 27-én Debrecenben a Tiszavidéki Egyházterület új tisztviselőinek beiktatására. Az Isten vezetését és sok bölcsességet igénylő megbízatások négy évre szólnak. Az egész napos feszített, de pontos ütemterv szerint tartott rendezvényen hozzávetőlegesen 300 résztvevő volt. Egyházunk vezetősége köszönetet mondott a távozó bizottsági tagoknak, valamint Várhelyi Zoltán lelkész előző egyházterületi titkárnak.

Ócsai Tamás unióelnök igehirdetésének alapgondolata a Mt 5:13 volt. Hangsúlyozta, hogy könnyebb és viszontagságosabb időkben egyaránt fontos azt szem előtt tartanunk, hogy mindig Isten áll a kormánykeréknél. A 2017. május 21-i választókonferencia határozatának értelmében, a következő négy évben Hegyes-Horváth Géza folytatja az egyházterületi elnöki munkát. Szőllősi Árpád egyházterületi kincstárnoki feladatokat fog ellátni, Dankó Ferenc pedig egyházterületi titkári kihívások elé néz.

Az összes elhangzott szolgálatban a hála, köszönet és áldáskérés szavai keltek szárnyra. A különleges szombatot összevont kórusszolgálatok, énektriók, zeneszólók, ifjúsági jelenet és versek tették igazán felemelővé. A délelőtti és a délutáni istentisztelet között közös ebéd várta a vendégeket és nyújtott lehetőséget a meglévő kapcsolatok ápolására, ismeretségek kialakítására. Mérföldkő volt ez a szombat a terület, a gyülekezet és a vendégek számára egyaránt. Kicsit megálltunk, megpihentünk, tájoltuk magunkat és erőt gyűjtöttünk utunk folytatásához.

KBE