Bojt, a felzárkózó település

Ahogyan arról már a korábbiakban hírt adtunk, az ADRA Alapítvány a Felzárkózó települések program megvalósítójaként az idei évben a Hajdú-Bihar megyei Bojton kezdte meg a munkát. A program fókuszában a hosszútávú településfejlesztés áll, mely a helyi erőforrások hatékonyabb használatán, a helyi lakosság bevonásán és képessé tételén alapul egy magasabb szintű életszínvonal megteremtésére, mely egy idő után önállóan fenntartható.

Keczán János és Törő Tibor, az Alapítvány új munkatársaiként dolgoznak a településen július 1. napjától. A lakossággal és az intézmények vezetőivel is nagyon jó kapcsolatot alakítottak ki, illetve a további tervek alapját képező kérdőívek felvételének a végén járnak. Az összegyűjtött információk alapján készül el az a településdiagnózis, mely meghatározza majd azokat a területeket, melyeken a fejlesztési munka elkezdődik.

A munka központja a Jelenlét Pont lesz, mely a Rákóczi út 50. szám alatt található épületben fog működni. Az ingatlan megvásárlása folyamatban van, és annak felújítását követően a helyi szükségleteknek megfelelő szolgáltatások lesznek elérhetők benne. Az eddigi munka során kollégáink tréninget szerveztek a helyi fiataloknak, akik kifejezték: ők maguk is szívesen besegítenek a felújításba, mert nagy szükség van a településen egy közösségi térre, ahol ők is találkozhatnak egymással és tartalmasan tölthetik majd szabadidejüket.

Az eddigi munka során Isten jelenléte és segítsége szinte kézzel fogható, amiért nagyon hálásak vagyunk és bízunk további vezetésében is.

A munka alakulásáról és az eredményekről folyamatos tájékoztatást nyújtunk majd az AdventInfo hasábjain!

 

Sitkei Zoltán

ügyvezető igazgató