Egy csodás nap emlékére…

Felejthetetlen napban volt része a gyömrői gyermekeknek 2017. szeptember 9-én! A Szüret utcai Gyülekezet meghívott bennünket, hogy töltsük együtt a szombatot. Ez amolyan folytatása volt a gyömrői „Szuper szombat” elnevezésű programnak. Gyermekeink izgalommal és kitörő lelkesedéssel készültek erre az alkalomra.

A Gyömrői Gyülekezet egyébként nagy hangsúlyt helyez arra, hogy ifjaink már fiatal korban hozzászokjanak Isten dicsőítéséhez és magasztalásához. Minden szombaton van gyermekfoglalkozás Bátori Ildikó vezetésével és az istentiszteleten gyermektörténet Marton Ödön tolmácsolásában. Így csodálatos módon gyermekeink megszeretik a közösségi alkalmakat és az Úr dicséretét.

A különböző szolgálatok után Gyetvai Gellért vezetésével a „Noé bárkája” interaktív előadást tekinthettük meg sok-sok játékkal, énekkel. Gyermekeink tátott szájjal figyelték a jeleneteket és aktívan részt vettek a megmozdulásokban. Csodálatos délelőttöt töltöttünk együtt, majd utána következett a bőséges, finom ebéd. Délután pedig kimentünk a közeli Feneketlen-tóhoz, ahol még jobban erősödhetett a kapcsolatunk egymással. Ezúton is szeretnénk megköszönni a gyülekezet gyermekiskolájának, személy szerint Kovács Zsuzsának a meghívást!

E gyönyörű szombat után mit is kívánhatnánk magunknak, mint hogy várjuk a folytatást!

 

(sTiv)