Egy szombat – két lelkészszentelés

A békéscsabai lelkészszentelési ünnepség után nem sokkal 2020. október 17-én a Tiszavidéki Egyházterület két másik lelkészi körzetében ünnepelhettük együtt Isten elhívását és felhatalmazását a lelkészi szolgálatra, délelőtt Egerben, Bodolai Zoltán testvér körzetében, délután pedig Nyíregyházán, Kerékgyártó János testvér lelkészi körzete ünnepelt.

A járványhelyzet ellenére mindkét helyszínen az eseményhez méltó szolgálatok keretében került sor Bodolai Zoltán és Kerékgyártó János testvérek lelkészi felszentelési istentiszteletére. Egerben az egri és a gyülekezeti kórusok szolgáltak, valamint az Adventi Rézfúvós Együttes, Nyíregyházán pedig a helyi és a körzet gyülekezeteinek fiataljai szolgáltak felemelő zenei és énekszolgálatokkal.

Miután Csizmadia Róbert testvér, a Magyar Unió titkára és a Lelkészegyesület vezetője ismertette a felszentelés mibenlétét és fontosságát, Ócsai Tamás testvér, a Magyar Unió elnöke Isten üzenetét tolmácsolta igehirdetésében, amelyben ApCsel 22:14–15 versei alapján kiemelte, hogy nemcsak Pál apostolt, hanem Bodolai Zoltánt és Kerékgyártó Jánost is a „mi Atyáink Istene” választotta ki a szolgálatra, hogy az Ő tanúja legyen.

Zoltán és János a lelkészi fogadalomtételben ünnepélyesen vállalták, hogy elkötelezik magukat Mesterük és a rájuk bízottak szolgálatára. Fogadták, hogy hogy szeretni fogják azokat, akiket Isten a gondozásukra bízott, és lelki növekedésükben segíteni fogják őket.

A felszentelési imát Ócsai Tamás testvér mondta, de testvéreink köré térdeltek a már felszentelésben részesült lelkésztársaik és kezük rájuk helyezésével felszentelték őket a szolgálatra (Ócsai Tamás testvér mellett Csizmadia Róbert, Hegyes-Horváth Géza, Dankó Ferenc, Szőllősi Árpád – Nyíregyházán Bálint György testvér is bekapcsolódott a kézrátétel szolgálatába).

A lelkipásztori megbízás első mondatában Zoltán és János ezeket a szavakat hallhatta (de a többi mondat is hasonlóan ünnepélyes volt): „A világszéles Hetednapi Adventista Egyház nevében felruházlak téged a teljes egyházi tekintéllyel. Ennél nem érhet nagyobb megbecsülés senkit, de ez felelősséggel jár.”

Zoltánt és Jánost az újonnan felszentelt lelkészeket köszöntöttük az unió, az egyházterület, a lelkészkar nevében, feleségüket a lelkészfeleségek nevében, gyermekeiket pedig a lelkészgyermekek nevében. De köszöntötték őket a gyülekezetek képviselői és az istentisztelet befejezése után nagyon sokan a jelenlevők közül is.

Zoltán és János, Isten áldása és sok öröm kísérje szolgálatotokat.

 

Hegyes-Horváth Géza
egyházterületi elnök