ÉS Napok – 2018 Gödöllő

A minden évben megrendezésre kerülő Ének- és Sport Napoknak március 15–18. között idén is Gödöllő adott otthont.

A fiatal, horvát nemzetiségű előadó, Dario Kovacevic, nagy lelkesedéssel tartotta előadásait, melyek vezérgondolata a „Vízió” volt. Vízió, szemlélet, látás. Isten üzenete arra tanított minket, hogy a próbák közepette is reménységgel nézzünk a jövőbe, és bízzunk mennyei Atyánkban, aki a lehető legnagyszerűbb ajándékot szeretné nekünk odaadni. Ezt erősítette bennünk a lendületes mottóének is: „Fényeddel hívsz, s én újra látom, az otthon merre vár. Fényeddel kormányozd hajómat! Zúghat minden, így partot érA.”

A négy nap alatt nemcsak a lelkünk lett megmozgatva, hanem a testünk is, rengeteg sportbajnokságra került sor egyéni és csoportos szinten (pingpong, squash, bowling, floorball, röplabda, focilabda). Az esték is jó hangulatban teltek a teaháznak köszönhetően, ahol lehetőségünk nyílt jobban megismerni egymást, illetve új kapcsolatokat teremteni. Találkozhattunk Romániából, Szerbiából és Angliából, a Newbolt College-ról érkezett fiatalokkal is, akik közül többen is szerepeltek a szombat este megrendezett színvonalas Got Talenten.

Úgy érzem, minden résztvevő nevében nyilatkozhatom, hogy nagyon hálásak vagyunk ezért a hosszú hétvégéért, azért, hogy közösségben lehettünk egymással és Istennel.

 

Anna RáhelA