„..és szül fiat, és annak nevét Immánuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten”

A Békés-Csongrád megyei Kórus tagjaiként Pörneki Attila vezetésével lelkesen vállaltuk fel a szolgálatot, mely szerint Gyulán 2016. december 10-én, Orosházán december 17-én és Hódmezővásárhelyen december 23-án a szeretet ünnepére való készülődésben üzenetünket, a Jézus születése fölötti örömünket adtuk át mindazoknak, akik adventváró hangversenyükre ellátogattak. 

A Csendes éj, Örvendj világ, Mária, tudtad-e? és a többi sok-sok karácsonyi dallam, szavalat, hangszeres szolgálat lelkileg felkészítette a hallgatóságot az igei gondolatok befogadására, melyeket Gyulán és Orosházán Palotás Kristóf lelkész, Hódmezővásárhelyen Kovácsné Bokor Sarolta lelkésznő hirdetett.

A Ige hirdetői Jézus születésének – ami köztudott, hogy nem is decemberben történt – körülményeit fedték fel. Jézus nagyságához méltó volt a pásztorok őszinte imádata, a bölcsek tiszta szívű hódolata. Isten Fia testet öltött, de mivel nem volt számára hely előkelőbb környezetben, egy jászolban született meg. És a földön új időszámítás kezdődött: értelem érkezett az értelmetlenségbe, rend a kaotikus összevisszaságba, remény a reménytelenségbe.

Jézus születésének misztériuma megérintette a hallgatóság szívét. Lélekemelő pillanatok voltak ezek. Sikerült vendégeink karácsonyra való készülődését szebbé tenni, ennek igazi értelmet adni, megértetni valamit Isten nagyságából, ráébreszteni őket, hogy keressék Istent.

Ugyanakkor nekünk is áldásban volt részünk: szolgálatunk során mi magunk is mélyebben megérthettük Jézus megtestesülésének titkát. A három színhelyen megrendezett áhítat ajándék volt számunkra is, s karácsonyra történő készülődésünk rendkívül értékes pillanataiként raktározhattuk el mi is őket.

Schiller Alíz