„És láttam, hogy egy másik angyal repül az ég közepén: az örök evangélium volt nála, és hirdette azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; és hatalmas hangon így szólt: „Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait!” (Jel 4:6-7)
A „Hármas angyali üzenet” kifejezés hallatán hevesebben kezd el dobogni minden adventista szíve, mert ez az üzenet határozza meg küldetésünket, mint az utolsó időben élő maradék egyház misszióját és létezésének értelmét. Különleges áldás, hogy ebben az évben az őszi imahetünk témája a Hármas angyali üzenet lesz, amelyet tanulmányozhatunk, amelynek értelmében imádkozhatunk és amelynek megértésében és gyakorlásában növekedhetünk. Az imaheti felolvasások szerzője Ángel Manuel Rodríguez, aki 2011-ben vonult nyugdíjba az Adventista Egyház szolgálatából, mint a Generál Konferencia Bibliakutató Intézetének igazgatója, ahol összesen 19 évig szolgált. Rodríguez Puerto Ricóban született. Az Andrews Egyetemen szerzett doktori címet, és az adventista egyházban szolgált lelkészként, tanárként és vezetőként. Nagyszerű lelki élmény vár azokra a testvérekre, akik bekapcsolódnak ezekbe az alkalmakba, ezért tegyük meg minden tőlünk telhetőt, hogy megszervezzük gyülekezeteinkben, és részt vehessünk ezeken az áldott alkalmakon. Azok számára, akik nem tudnak gyülekezeteikben bekapcsolódni, az Imaszoba internetes felületén és Facebook élő közvetítésébe is bekapcsolódhatnak a körlevél végén található címeken.
Az imahetet november 13-án, szombaton zárjuk őszi hálaadó adományainkkal, amelyek a Generál Konferencia globál missziós kezdeményezéseit segítik elő, hogy a Hármas angyali üzenetet el tudjuk vinni az egész világra, és hirdessük az örökkévaló evangéliumot „azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek”.
A jó Isten gazadag áldását kívánjuk mindenkinek, akiben ez az áldott reménység él!
Testvéri szeretettel:
Ócsai Tamás unióelnök
Hegyes-Horváth Géza Személyes Missziószolgálatok vezetője
Zoom cím: https://zoom.us/j/6388248543?pwd=N09uU3FwWU9zVzNLZXVKVXYyZEJ1Zz
Facebook élő közvetítés: https://www.facebook.com/groups/1500962713516181