ESZO Infó – Járványaktualitások – 2021. szeptember 17.

Miért jelentkezünk megint? 

Azért, mert a helyzet változott. Újabb tömegfertőzés kapujában vagyunk, még nem késő figyelmeztetni. Talán még vannak nyitott testvérek, akik hallgatnak a jó tanácsra.

 

A mai számok

Új fertőzött 24 óra alatt: 479; kórházban ápoltak: 333; lélegeztetőgépen: 41; elhunyt: 5.

 

A trend

Jelenleg Magyarországon az elérhető adatok alapján a COVID–19 betegek száma emelkedik, az új fertőzöttek száma egyelőre százas nagyságrendű, de a kórházban ápoltak száma már 300 felett van és a lélegeztetőgépen levők száma is nő. https://atlo.team/koronamonitor/

 

Az ESZO ajánlása

Mivel egyre inkább beltérre fogunk szorulni az időjárás hűvösebbé válásával, így újra kell gondolni a közösségi alkalmakon követendő ajánlásokat. Az egyértelmű, hogy a mostani fertőzéseket okozó delta variáns megfertőzheti a beoltottakat is, akik esetében csak enyhe lefolyású, megfázásszerű tünetekre lehet számítani, de a fertőzést továbbadhatják. Mivel a közösségi alkalmakon nincs tervbe véve a védettségi igazolványokhoz kötött részvétel, így marad a közösségi védekezés. Ennek érdekében már most szombattól ajánlott a gyülekezetekben visszatérni a beltéri maszkhasználatra és a távolságtartásra, meg a kézfertőtlenítésre. Mindezt a be nem oltottak érdekében, illetve esetleg azon idős vagy gyengébb immunműködéssel bíró testvérek védelmében, akik esetleg két oltás után is súlyosabb állapotba kerülhetnek (nekik amúgy szinte kötelező lenne a 3. oltás felvétele!).

A beltéri maszkviselésre egyébként már kb. 1 hónapja a Magyar Orvosi Kamara is felhívta a figyelmet; megszívlelendő.
https://24.hu/belfold/2021/08/19/magyar-orvosi-kamara-mok-delta-varians-negyedik-hullam/

Kezdjük el erről tájékoztatni a gyülekezeteket, mert egyrészt a maszkviselés szinte biztosan kötelezően vissza fog jönni, és nem árt hozzászokni a gondolathoz, másrészt ezzel már most jelentősen csökkenthetjük annak a veszélyét, hogy a gyülekezeteink fertőzési góccá váljanak.

Ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy immár közel 5,8 milliárd adag oltás beadása után (mindkét oltást 2,45 milliárd ember kapta meg), elég bizonyíték keletkezett arról, hogy nincs jobb megoldás a védőoltásnál. A világszéles egyházunk nem változtatott semmit a korábbi állásfoglalásán, sőt egyre több megerősítést kap. A számok visszaigazolták az intézkedéseket (lásd alább).

 

A tanítás is vírussal fertőződik – állásfoglalás Horst Müllerrel kapcsolatban

Elég lenne magával a járványhelyzettel foglalkozni, de ettől is nagyobb károkat okoz, hogy egyes tanítók a közegészségügyi helyzetet hamis, biblikusnak látszó szempontból értelmezik, ami ellenkezik a józan ésszel, a megismert bibliai elvekkel, igeértelmezési szabályokkal és az egyház egészségügyi állásfoglalásaival. Az viszont egyértelmű, hogy az egyházzal szembeni bizalmatlanság szítása jövedelmező (támogatókat lehet vele gyűjteni), figyelmet és elismerést lehet szerezni bizonyos csoportok részéről.

Az alábbiakban közzétesszük a délnémet egyházterület állásfoglalásának rövidített magyar fordítását, amit Stramszki Istvánnak köszönhetünk.

 

Néhány adat az oltás hasznosságának tudományos igazolásáról

Az oltottság minimálisra csökkenti a halálozást a brit adatok szerint. Akik két oltást követően eddig meghaltak COVID-ban (a COVID-ban elhunytak mindössze 1,2%-a) 2021. január és július között, azok vagy már az oltás előtt megfertőződöttek, vagy pedig magas kockázati csoportba tartoztak (időskor – 85 év felett, legyengült immunrendszeri állapot). https://www.ons.gov.uk/peoplepopulationandcommunity/birthsdeathsandmarriages/deaths/articles/deathsinvolvingcovid19byvaccinationstatusengland/deathsoccurringbetween2januaryand2july2021?fbclid=IwAR099qPNbOexDykW2YaIy1wGB3lG9R6jFC7fSO_SWI9QT6nu43jBID2Ew%200

Hasonló képet mutatnak az amerikai adatok, ahol az oltatlanok halálozási aránya 11-szeres az oltottakéhoz képest 2021 április–július között; az oltottakban a delta variáns miatt a megfertőződés elleni védelem csökkent, de a kórházba kerülési arány vagy a súlyos állapotok kialakulásának kockázata továbbra is rendkívül minimális. https://www.cdc.gov/mmwr/volumes/70/wr/mm7037e1.htm?s_cid=mm7037e1_w&fbclid=IwAR0kAlREf3Q4MzadkhHUod4Y8UAoqIoYElhHlo2lCR5oMXpXy4zEdTEYImw

Vigyázzunk egymásra!

 

Dr. Ősz-Farkas Ernő
ESZO vezető

 

Dr. habil. Gáspár Róbert
egyetemi docens
Szegedi Tudományegyetem
Általános Orvostudományi Kar
Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet

 

 


 

 

Horst Müllert a délnémet területek letiltották a szószékeikről

Kedves Testvérek!

Horst Müller, Németországban tevékenykedő, román származású orvos videói nálunk is sok testvérhez eljutottak az utóbbi időben. Ő is azok sorába tartozik, akik a járvány keltette médiaérdeklődést kihasználva „aktuális üzenetekkel” vonták magukra a figyelmet: Mondandója jellemzően ellentmond a társadalmi, ill. egyházi szinten elfogadott és ajánlott egészségügyi irányelveknek, sőt, akár teológiának is, ráadásul mindezt adventistaként „műveli” a neten. Sajnos bizonyos körökben népszerű, mivel a tagadók a maguk gondolataira ismernek benne.

Szeretnénk legalább a jóhiszemű testvéreinket megóvni attól a kártól, amit ez a fajta „munkásság” okozhat. Mivel már a DET egyik gyülekezetében is meghívta egy csoport személyes „szolgálatra”, fontosnak tartjuk tudatni Veletek és a testvéri közösséggel, hogy őt már a nézetei miatt nem engedik szószékre azon egyházterületek gyülekezeteiben, ahol egyébként él és jól ismerik. A tiltásra nyomós okok szolgáltak alapul, amelyeket lentebb olvashattok.

A nyáj pásztoraiként felelősek vagyunk azért, hogy mi hangzik a szószékeinken, és azért is, hogy legalább információval rendelkezzenek a testvérek arról, akiket és amiket az online térben hallgatnak, néznek.

(Itt jegyzem meg, hogy a gyülekezeteink facebook-oldalainak bejegyzéseit is érdemes figyelemmel kísérni, ti. hogy kik kapnak jogot ott posztolni, ill. hogy ne egy-egy testvér gondozza a tartalmakat is, esetleg a saját nézeteit megjelenítve úgy, mintha az a gyülekezet vagy az egyház egészéé lenne –  https://www.facebook.com/isaszegiadventistagyulekezet/posts/1872005379623329/).

 

Összegzés

Vegyük figyelembe, hogy egy olyan korszakban és olyan társadalmi (és itt-ott sajnos gyülekezeti) atmoszférában élünk, ahol divat és alapállás lett az éppen felelősséget hordozókkal szemben ápolt és terjesztett gyanakvás, mindennek a megkérdőjelezése, tagadása. Ennek gyümölcse hosszú távon a bizalom megingása lehet az állam, a szakemberek, vagy éppen az egyház és annak vezetői és lelkészei iránt, aminek a vesztese leginkább az a személy, aki ennek hitelt adva mindennemű kapaszkodó nélkül marad, kiszolgáltatva a kuruzslóknak és leszakadva a nyájtól (l. amálekiták támadása). Meglátásom szerint pásztorokként az a feladatunk, hogy ezt megelőzzük, vagy legalábbis az erre irányuló, és mind nyíltabban megjelenő törekvéseket visszaszorítsuk, leleplezzük, „mert az embernek Fia” nem csak „azért jött, hogy megkeresse”, hanem hogy „meg is tartsa, ami elveszett…” (Lk 19:10).

Testvéri üdvözlettel:
Stramszki István
a DET kincstárnoka

 

 

 

Maga a közlemény (rövid formája magyarul)

Wolfgang Dorn,
a bajor terület elnökének tájékoztatása
Horst Müllerrel kapcsolatban

„Kedves Testvérek!

a Baden-Württembergi terület bizottsága a 2020-09-27-én tartott ülésén úgy határozott, hogy Horst Müller (és Samuel Eckert) nem léphetnek többé szószékre. A döntés indoka többek között az általuk terjesztett nézetek, mint pl. hogy »a betegségek nem fertőzés útján terjednek«, és a maszkviselés az istentiszteleten »bűn«, »bálványimádás« és »az ördög imádása«.

Horst Müller, aki a múltban előadóként is többször utazott Bajorországban, 2020-11-08-án személyes beszélgetésben is kifejezetten megerősítette nekem ezen nézeteket. Mint vezetők, ezeket a kijelentéseket teológiai szempontból tarthatatlannak tartjuk, nyilvános terjesztésüket pedig a jelenleg fennálló COVID–19 válság hátterén felelőtlennek is. Mivel Horst Müller nemrégiben immár Bajorországban is aktív lett megerősített gyülekezetközi igehirdetőként, kérjük, vegyétek figyelembe, hogy a fent nevezett okok miatt Horst Müller (és Samuel Eckert) semmiféle tevékenysége sem engedélyezett a bajorországi adventista gyülekezeteink helységeiben. Kérdés esetén szívesen állunk rendelkezésetekre. Mellékelve küldjük a Baden-Württembergi terület állásfoglalását tájékoztatásul.

Áldáskívánással, az elnökség nevében,

 

Wolfgang Dorn

[a bajor terület elnöke]”

 

 

 

 

Részlet a hivatkozott állásfoglalásból:

„Milyen határozatot hozott a HNA Egyház Baden-Württembergi Egyházterülete Horst Müller és Samuel Eckert fellépéseivel kapcsolatban?

Horst Müller és Samuel Eckert fent nevezett kijelentései ellentétesek a HNA Egyház meggyőződésével. Ennek alapján és annak érdekében, hogy világossá tegyük, hogy ők a nyilvános fellépéseik során nem a HNA Egyház nevében szólalnak meg, a Baden-Württembergi Egyházterület bizottsága 2020-09-27-én úgy határozott, hogy Horst Müller és Samuel Eckert további intézkedésig nem léphet fel a Baden-Württembergi Egyházterület adventista gyülekezeteiben és csoportjaiban. Imakérésünk, hogy álláspontjukat és megnyilatkozásaikat átgondolják és helyesbítsék.”

 

Általános érvénnyel is megfogalmazást nyert:

„Lehet-e a szószéket arra használni, hogy vitatott hitpontok kapcsán személyes nézeteket vezessünk elő, vagy olyan nézeteket képviseljünk, amelyek ellentmondanak a HNA Egyház meggyőződésének?

A HNA Egyház világszerte kiáll a vallásszabadság mellett. Minden embernek biztosítani kell a lehetőséget, hogy személyes hitbeli meggyőződését szabadon és nyilvánosan gyakorolhassa.

HNA Egyházként bizonyságtevő egyház vagyunk. Közösen teszünk bizonyságot arról, amit közösen ismertünk meg imádság és a Szentlélek vezetése, valamint intenzív bibliatanulmányozás révén.

Gyülekezeti tagok, akik a szószéket arra használják, hogy a személyes nézeteiket vezessék elő vitatott tantételekkel kapcsolatban, vagy olyan véleményeket képviseljenek, amelyek a HNA Egyház hitbeli meggyőződésével ellentétesek, Egyházunk megbízatásával ellentétes hatást fejtenek ki. Ilyen esetekben a HNA Egyház ezeknek a testvéreknek nem enged hozzáférést a szószékhez. (Lásd Gyülekezeti rend. 150. oldaltól.)”