Fiatalok Jézusért Konferencia 2018

A Fiatalok Jézusért Konferencia ismét megrendezésre került 2018. január 24–28. között, mely idén a „Hit által” címet kapta.

A program során reggeltől estig az áhítatoktól a plenárisokig együtt töltöttük a napot és együtt gondolkodtunk. A dr. Norman McNulty-nak köszönhető mély bibliatanulmányozás mellett gyakorlati oldalról is kaptunk bátorítást, buzdítást Manuel Iberico, misszionárius és Nelson Ernst, könyvevangélista történeteiből, bizonyságtevéseiből. Olyan inspiráló, ahogyan Isten és az Ő angyalai munkálkodnak a mi emberi szolgálatunk mellett!

Hogy mindezt kézzel foghatóan is átélhessük, pénteken több missziós szolgálat közül választhattunk, voltak, akik gyermekotthonba, mások idősekhez látogattak el, vagy ételt valamint GLOW-szórólapokat osztottak. A GLOW-osztás idén új fordulatot vett: különböző igével feliratozott kövekkel együtt helyeztek el a résztvevők egy-egy füzetecskét buszmegállókban, padokon, szerte a városban.

Szombaton Zlatko Musija, a Transzeurópai Divízió Ifjúsági Osztályának vezetője és Gary Blanchard, a Generálkonferencia Ifjúsági Szolgálatok Osztályának vezetője volt a vendégünk, akiknek lelkesedése könnyen átragadhatott mindannyiunkra.

Az egész konferencia témája, üzenete talán Nelson Ernst két kifejezésében foglalható össze, a személyes megtérés és a szolgálatkész lelkület kettősében, mely összetevők Nelson szerint meg fogják akadályozni, hogy gyülekezeteink unalmassá váljanak. Hiszen nálunk van a legfontosabb üzenet, amit a világ valaha hallott!

Az áhítatok, szemináriumok és plenárisok meghallgathatók a YouTube-on, „a Fiatalok Jézusért Konferencia” beírásával.

 

LV