Az isteni terv beteljesítéseként az adventmozgalom 1844-ben kezdte meg profetikus utazását Isten országa felé. A mozgalom úttörői először bizonytalan léptekkel indultak el, alig néhányan, gyakran szomorú emlékeket őrizgetve, hiszen kizárták őket gyülekezeteikből amiatt, hogy elfogadták az adventről szóló tanítást. Az általuk gyakorolt tantételekben biztosak voltak, abban viszont bizonytalanok, hogy milyen szervezeti formát kell felvenniük, ha egyáltalán szükség van erre. Legtöbbjük emlékezetében olyan mély nyomokat hagyott a szervezett egyházak fellépése az adventi igazsággal szemben, hogy ösztönösen féltek minden központosított rendszertől és kormányzattól. Ugyanakkor egyes vezetők világosan kezdték látni, hogy valamiféle irányításra szükség van, ha azt akarják, hogy rend legyen és a mozgalom tovább erősödjön. Meggyőződésüket erősítették Ellen G. White üzenetei.

Ennek eredményeképpen 1860-ban a Hetednapi Adventista név felvétele mellett döntöttek, és egy jogi személyiségű testületet hoztak létre az egyházi vagyon kezelésére. Ezt követte 1861-ben az első konferencia megtartása – Michiganben. Ennek keretében a tagság aláírt egy közös szerződést, amellyel létrehozták a helyi gyülekezeteket, ill. a különböző gyülekezeteket szervezetekbe tömörítették, egységes területeket hozva létre – ahogy a mai egyházterületek is működnek. Ezek mellett azonosító okiratokat kezdtek adni a lelkészeknek, hogy megvédjék a gyülekezeteket a rájuk leselkedő szélhámosoktól.

1863-ban megszervezték a Generál Konferenciát, amely által egyetlen szervezetbe rendezték a számos helyi egyházterületet, amelyek akkoriban alakultak. Ezekkel a lépésekkel indult a mozgalom koordinált, szervezett szakasza.