Egyedülálló kiváltság Isten egyházához tartozni. Isten szándéka az, hogy a föld távoli pontjairól is összegyűjtse népét, összefogva őket egy testbe, Krisztus testébe, az egyházba, amelynek Ő az élő feje. Mindazok, akik Isten gyermekei, tagjai e testnek Krisztusban, és ebben a kapcsolatban az egymással, valamint Urukkal és Mesterükkel való közösségnek örvendhetnek.

A Szentírás ilyen kifejezésekkel utal az egyházra: „az Isten anyaszentegyháza" (ApCsel 20:28); „Krisztus teste" (Ef 4:12); „az élő Istennek egyháza" (1Tim 3:15). Ezt az utolsó meghatározást választottuk e fejezet címéül.

Az egyház szót a Biblia legalább kétféle értelemben használja: általános kifejezésként az egész világon az egyház egészére alkalmazva (Mt 16:18; 1Kor 12:28), más értelemben pedig egy város vagy egy tartomány gyülekezetére vonatkoztatva. Nézzük meg a következő szövegekben, ahol helyi gyülekezeteket említ: a római gyülekezet (Róm 1:6–7), a korinthusi gyülekezet (1Kor 1:2), a thesszalonikai gyülekezet (1Thessz 1:1). Figyeljük meg a tartományi gyülekezetekre történő utalásokat is: a galáciai gyülekezetek (1Kor 16:1), Ázsia gyülekezetei (1Kor 16:19); Szíria és Cilicia gyülekezetei (ApCsel 15:41).

Krisztus, mivel az egyház feje és élő Ura, nagyon szereti testének tagjait. Az egyházban Őt kell dicsőíteni (Ef 3:21), az egyház által fogja Krisztus kinyilatkoztatni „az Istennek sokféle bölcsesség"-ét (Ef 3:10). Nap mint nap „táplálgatja" az egyházat (Ef 5:29), és legfőbb vágya, hogy dicsőségessé tegye azt, „hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen" (Ef 5:27).