Sem lelkésznek, sem gyülekezeti felszentelt presbiternek vagy bármely más személynek nincs joga ahhoz, hogy olyan vitahellyé tegye a szószéket, ahol hitpontok vagy eljárások vitatott pontjai felett döntenének. A gyülekezet egyetlen tagot sem ruház fel azzal a joggal, hogy személyes nézeteinek és véleményének így adjon hangot.

Azok a tagok, aki úgy gondolják, hogy az egyház megalapozott nézetével ellenkező új világosságot kaptak, kérjék ki felelős vezetők tanácsát.

„Ezernyi álcázott kísértés leselkedik azokra, akiknél az igazság világossága van. Csak úgy lehetünk biztonságban, ha nem fogadunk el új tantételeket, új írásmagyarázatokat anélkül, hogy előtte meg ne tárgyalnánk tapasztalt testvérekkel. Alázatos, tanulni vágyó, imádságos lelkülettel tárjuk a dolgot eléjük, és ha ők nem látnak abban világosságot, akkor hajoljunk meg döntésük előtt, mert »a megmaradás… a sok tanácsos által van« (Péld 11:14)" (Testimonies 5. kötet, p. 293.).

Az ősegyház is így tett. Amikor Antiókhiában fontos kérdésben nézeteltérés támadt, a hívők követeket küldtek Jeruzsálembe, ahol a kérdést megfontolás végett az apostolok és a vének elé terjesztették. Az antiókhiai hívek örömmel elfogadták e tanács döntését, és így az egyházban továbbra is megmaradt az egység és a testvéri szeretet.

Az Úrnak az előbbiekben megemlített tanácsát nem úgy kell fogadni, mint ami elrettentene a Szentírás szorgalmas tanulmányozásától, hanem inkább, mint védelmet a hamis tanításoknak és téves tantételeknek az egyházba való beszüremlése ellen. Isten azt akarja, hogy gyermekei hűségesen kutassák az Igét az igazságért és a világosságért, de nem akarja, hogy félrevezessék őket a hamis tanítások.

A Biblia az igazság bányája. „A föld azonban nem tartalmaz annyi aranyat, sem egyéb értéket, mint Isten Igéje" (Krisztus példázatai, p. 65.). Ezt a kincset kell szorgalmasan keresnünk.

„Ne gondolja senki, hogy már nincs mit megtanulnia. Az emberi értelem mélységeit fel lehet mérni; az emberi írók műveit meg lehet ismerni, de bármilyen magasra, mélyre, messzire szárnyal is a képzelet, nem fürkészheti ki Istent. Az értelem határán túl ott van még a Végtelenség. Isten dicsőségének, a tudás és bölcsesség végtelenségének csak halvány fényét láthatjuk; a bányának csak a felszínéig jutottunk el, pedig az értékes aranyérc a felszín alatt van, és megjutalmazza azt, aki leás érte. A bánya tárnáját egyre jobban mélyíteni kell, és a dicsőséges kincs a mienk lesz. A valódi hit nyomán a menny tudománya az ember tudományává lesz (Krisztus példázatai, p. 72.).

„Isten Igéjéből csak az kap új világosságot, aki élő összeköttetésben van az Igazság napjával. Senki se jusson arra a következtetésre, hogy nincs több kinyilatkoztatásra kerülő igazság. Az igazság szorgalmas, imádkozó szívű kutatója még értékes fénysugarakat fog találni Isten Igéjében. Még sok gyöngyszem van elrejtve, amelyet össze kell gyűjteni, hogy Isten maradék népének tulajdonává legyen" (Counsels on Sabbath School Work, p. 34.).

Miközben a Biblia szent lapjairól új világosság ragyog fel, megjutalmazva az igazság keresőjét, ez nem hatálytalanítja a korábbi világosságot, hanem azzal eggyé olvadva még fényesebben ragyog. Ezért „az igazak ösvénye… olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz a teljes délig" (Péld 4:18).

Isten gyermekének állandóan készen kell állnia az újabb világosság befogadására, de sohasem szabad olyan hangot követnie, amely – legyen bármennyire kegyes, bármilyen tetszetős – eltéríti őt a Biblia alapvető tanításaitól.

„Nem szabad elfogadnunk azok szavait, akik olyan üzenettel jönnek, amely hitünk jellegzetes pontjainak ellentmond. Sok bibliaszöveget gyűjtenek össze, és elgondolásaik bizonyításául hozzák fel azokat. Az elmúlt ötven évben ez többször előfordult. A Szentírás Isten Igéje, amit tiszteletben kell tartanunk. És ha ezek az igehelyek alkalmazása arra szolgál, hogy elmozdítsanak az alapról egy olyan tartópillért, amelyet Isten az elmúlt ötven év során megtartott, akkor ez nagy hiba. Az, aki képes erre, semmit sem tud a Szentlélek csodálatos megnyilvánulásáról, aki erőt és hatalmat adott annak az utolsó üzenetnek, amelyet Isten népe kapott" (Counsels to Writers and Editors, p. 32.).

Fontos, hogy megőrizzük a hit egységét (Ef 4:13); ez épp olyan fontos, mint mindig arra törekedni, hogy megtartsuk „a Lélek egységét a békességnek kötelékében" (Ef 4:3). Ezért szükséges az óvatosság, az alapos vizsgálódás, valamint a testvérekkel való tanácskozás.

„Isten egy népet vezet ki a világból az örökkévaló igazságnak, Isten parancsolatainak és Jézus hitének magasztos alapjain. Ő neveli és készíti fel népét. Nem lesz viszály közöttük, hogy az egyik hisz valamit, míg a másik ezzel teljesen ellentétes hitet és nézeteket vall, és mindegyik a testtől függetlenül tevékenykedik. Az ajándékok és a tisztségek különbözősége által – amelyeket az egyháznak adott – hitben egységre jutnak. Ha valaki úgy alakítja nézeteit a bibliai igazságokról, hogy testvérei véleményét figyelmen kívül hagyja, és eljárását igazolva azt állítja, hogy joga van különleges nézeteihez, majd azokat rá akarja erőltetni a többiekre, hogyan tölti be Krisztus imáját? És ha mindig újabb személy támad, aki jogot formál arra, hogy azt higgye és szólja, ami neki tetszik, a test hitéhez való kapcsolat nélkül hova lesz a harmónia, ami Krisztus és az Atya között van, és amit Krisztus imájában követői számára is kért?

Munkánk ugyan egyéni, és Istennek személyes felelősséggel tartozunk, de nem támaszkodhatunk csupán saját megítélésünkre, testvéreink véleményét, érzéseit figyelmen kívül hagyva, mert ennek következményeként az egyház rendje bomlana fel. A lelkészek kötelessége, hogy tiszteletben tartsák testvéreik véleményét; de az egymáshoz fűződő kapcsolataikat és az általuk hirdetetett hitelveket a törvény és a bizonyságtételek alapján kell megvizsgálni; és ha a szívek hajlandók befogadni a tanítást, nem lesz megosztottság köztünk. Vannak, akik hajlamosak a fegyelmezetlenségre, és elsodródnak a hit nagy határköveitől, de Isten arra indítja szolgáit, hogy egyek legyenek a tanításban és a lelkületben…

Ha végiggondolom történelmünk minden egyes lépcsőfokát egészen mostanáig, csak azt mondhatom: Dicsőség Istennek! Ámulattal és Krisztusba mint vezetőbe vetett bizalommal tölt el, ha azt szemlélem, amit Isten tett. Nem kell félnünk a jövőtől, kivéve, ha elfeledkezünk arról az útról, amelyen Isten vezetett bennünket" (Testimonies to Ministers, pp. 29–31.).

Ezeknek a szempontoknak a figyelembevételével egyértelmű, hogy a gyülekezet senkit sem ruház fel azzal a joggal, hogy személyes nézeteit, véleményét hangoztassa a szószékről. A szent szószéket meg kell őrizni az isteni Ige szent igazságainak hirdetésére és Isten művének előrehaladását szolgáló tervek és irányelvek előadására (lásd 77., 147., 150., 167., 168. oldal).

Napról napra szenteljük magunkat az Úrnak, és kérjünk isteni bölcsességet szent Igéje tanulmányozásához! Jézus ígérete szerint a Szentlélek minden igazságra elvezet bennünket. Szívünk és elménk legyen mindig nyitott az isteni Lélek világosságának befogadására, hogy a menny fénysugarai beragyoghassák ösvényünket. A nekünk problémát jelentő kérdésekben tanácsot kell kérnünk a testvérektől, de óvakodjunk attól, hogy nyilvánosan hangoztassunk olyan tanításokat, amelyek nincsenek teljes összhangban a szervezett egyház nézeteivel.