Az újrakeresztelést kifejezetten csak egyetlen bibliai rész említi (ApCsel 19:1–7), ahol Pál apostol maga is jóváhagyását fejezi ki egy kb. tizenkét fős hívő csoport esetében. Azt megelőzően az említettek János keresztségében, a bűnbánat keresztségében részesültek. A bűnbánaton túl a keresztény bemerítéses keresztség az evangélium és Jézus tanításainak világos megértését, az annak való személyes elkötelezettség vállalását és a Szentlélek befogadását is magában foglalja. Mivel teljesebb megértésre és elkötelezettségre jutottak, az ő esetükben elfogadható volt az újrakeresztelés.
Más keresztény közösségekből jövő személyek – Bibliai szempontból megalapozva, más keresztény közösségekből jövő személyek, akik elfogadták üzenetünket, és akik előzőleg már alámerítéses keresztségben részesültek, kérhetik újbóli keresztségüket. A következő példák arra utalnak, hogy az újbóli keresztség nem követelhető ki. Világos, hogy az ApCsel 19. fejezetében történtek kivételes eseményeket jelenítenek meg, mivel Apollósról is azt olvassuk, hogy János keresztségében részesült (ApCsel 18:25), és nem találunk feljegyzést arról, hogy újrakeresztelkedett volna. Nyilvánvaló az is, hogy az apostolok közül néhányan szintén János keresztségével keresztelkedtek meg (Jn 1:35–40), későbbi keresztségükre azonban nem találunk utalást.
Jelentős új igazságok elfogadásának az esetében Ellen G. White annyiban támogatja az újrakeresztelést, amennyiben a Lélek az új hívőt arra indítja. Mindez beleillik az ApCsel 19. fejezet által felállított fejlődési rendbe. A korábban hívő keresztségen átesett személyek értékeljék ki saját új vallásos tapasztalatukat, és döntsék el, hogy szükségét látják-e az újbóli keresztségnek. Mások azonban nem ösztökélhetik őket annak megtételére! „Az (újrakeresztelés – a szerk.) olyan kérdés, amellyel kapcsolatban minden egyes ember – lelkiismeretének megfelelően és Isten félelmében – a saját véleményét kell, hogy kialakítsa. A gyöngédség és a szeretet lelkületével, körültekintően kell ezt a kérdést eléjük tárnunk. Az ösztönzés munkája azután csakis Istenre tartozik, és senki másra. Adjuk meg a lehetőséget Istennek, hogy Szentlelkével hasson az elmére, hogy az emberek tökéletesen meggyőződjenek és megnyugodjanak a megtenni kívánt lépéssel kapcsolatban" (Evangelizálás, p. 373.).
Hitehagyás és újrakeresztelés – Annak ellenére, hogy a hitehagyás kétség kívül már az apostoli kor egyházában is jelen volt (pl. Zsid 6:4–6), a Szentírás ilyen vonatkozásban nem tesz említést újrakeresztelésről. Ellen G. White támogatja az újbóli keresztséget olyan esetben, amikor egy tag hitehagyás miatt kimaradt, és oly módon élte az életét, hogy azzal az egyház hit- és alapelveit nyilvánosan áthágta. Ilyen esetben, ha újból megtértek és gyülekezeti tagságért folyamodnak, csakúgy, mint első alkalommal, keresztség által léphetnek be az egyházba (lásd 199., 207. oldal).
„Az Úr határozott reformációra szólít fel bennünket. Így amikor egy lélek újból és igazán megtér, akkor hadd keresztelkedjen meg újra. Hagy újítsa meg szövetségét az Úrral, és az Úr is meg fogja újítani szövetségét vele" (Evangelizálás, p. 375.). Amiről itt valójában szó van, az nem egy hívő életében visszatérő lelki megújulás, hanem az élet radikális megváltozása.
Nem helyénvaló újrakeresztelés – A Biblia tanításai és Ellen G. White útmutatásai alapján az újbóli keresztség csakis különleges körülmények között lehet igény, és viszonylag ritkán. Ha azt újra meg újra, vagy érzelmi indíttatásból gyakorolják, akkor a keresztség jelentése szenved csorbát, és a Szentírás által hozzárendelt komolyság és jelentőség félreértelmezését jelzi. A lelkileg elhidegült gyülekezeti tagnak a megbánás lelkületére van szüksége, ami majd megújuláshoz és reformációhoz vezet. Ezt a tapasztalatot követi majd a lábmosás szertartásában és az Úrvacsorában való részvétel, ami kifejezi majd az újbóli megtisztulást és a Krisztus testével való megújult közösséget. Így az újrakeresztelésre nincs szükség.
A helyesen alkalmazott keresztség az egyházba való belépés útjává válik. A keresztség alapvetően a Krisztus üdvözítő szövetségébe való belépés maradandó záloga, amelyet az Isten családjába szóló örömteljes és felemelő hívásként kell értelmeznünk.