Erkölcsi alkalmasság – „És szemelj ki magad az egész nép közül derék, istenfélő férfiakat, igazságos férfiakat, akik gyűlölik a haszonlesést, és tedd közöttük elöljárókká, ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké és tizedesekké" (2Móz 18:21).

„Válasszatok azért, atyámfiai, ti közületek hét férfiút, kiknek jó bizonyságuk van, kik Szent Lélekkel és bölcsességgel teljesek, kiket erre a foglalatosságra beállítsunk" (ApCsel 6:3).

„Szükséges pedig, hogy jó bizonysága is legyen a kívül valóktól; hogy gyalázatba és az ördög tőribe ne essék" (1Tim 3:7).

„És amiket tőlem hallottál sok bizonyság által, azokat bízzad hív emberekre, akik másoknak a tanítására is alkalmasak lesznek" (2Tim 2:2).

Vallási alkalmasság – „Igaz ez a beszéd: Ha valaki püspökséget kíván, jó dolgot kíván. Szükséges annak okáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egyfeleségű férfiú, józan, mértékletes, illedelmes, vendégszerető, a tanításra alkalmatos. Nem borozó, nem verekedő, nem rút nyereségre vágyó; hanem szelíd, versengéstől ment, nem pénzsóvárgó; ki a maga házát jól igazgatja, gyermekeit engedelmességben tartja, minden tisztességgel; (mert ha valaki az ő tulajdon házát nem tudja igazgatni, mi módon visel gondot az Isten egyházára?).

Ne legyen új ember, nehogy felfuvalkodván, az ördög kárhozatába essék. Szükséges pedig, hogy jó bizonysága is legyen a kívül valóktól; hogy gyalázatba és az ördög tőribe ne essék. Hasonlóképpen a diakónusok tisztességesek legyenek, nem kétnyelvűek, nem sok borivásba merültek, nem rút nyereségre vágyók. Kiknél megvan a hit titka tiszta lelkiismerettel. És ezek is először megpróbáltassanak, azután szolgáljanak, ha feddhetetlenek. Feleségeik hasonlóképpen tisztességesek, nem patvarkodók, józanok, mindenben hívek legyenek. A diakónusok egyfeleségű férfiak legyenek, akik gyermekeiket és tulajdon házaikat jól igazgatják. Mert akik jól szolgálnak, szép tisztességet szereznek maguknak, és sok bizodalmat a Jézus Krisztusban való hitben" (1Tim 3:1–13).

„Senki a te ifjúságodat meg ne vesse, hanem légy példa a hívőknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban. Amíg oda megyek, legyen gondod a felolvasásra, az intésre és a tanításra… Gondot viselj magadról és a tudományról; maradj meg azokban; mert ezt cselekedvén, mind magadat megtartod, mind a te hallgatóidat (1Tim 4:12–16).

„Avégett hagytalak téged Krétában, hogy a hátramaradt dolgokat hozd rendbe, és rendelj városonként presbitereket, amiképpen én néked meghagytam. Ha van feddhetetlen, egyfeleségű férfiú, akinek hívő, nem kicsapongással vádolt avagy engedetlen gyermekei vannak. Mert szükséges, hogy a püspök feddhetetlen legyen, mint Isten sáfára; nem akaratos, nem haragos, nem részeges, nem verekedő, nem rút nyerészkedő; hanem vendégszerető, jónak kedvelője, mértékletes, igaz, tiszta, magatűrtető; aki a tudomány szerint való igaz beszédhez tartja magát, hogy inthessen az egészséges tudománnyal, és meggyőzhesse az ellenkezőket. Mert van sok engedetlen, hiábavaló beszédű és csaló, kiváltképpen a körülmetélkedésből valók, akiknek be kell dugni a szájokat; akik egész házakat feldúlnak, tanítván rút nyereség okáért, amiket nem kellene" (Tit 1:5–11).

„Te pedig azokat szóljad, amik az egészséges tudományhoz illenek. Mindenben tenmagadat adván példaképül a jó cselekedetekben; a tudományban romlatlanságot, méltóságot mutatván, egészséges, feddhetetlen beszédet; hogy az ellenfél megszégyenüljön, semmi gonoszt sem tudván rólatok mondani" (Tit 2:1, 7–8).

Az egyházat őrizni és táplálni kell – Pál apostol mint vezető összehívta a „gyülekezet véneit" (ApCsel 20:17), és ezt tanácsolta nekik: „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett. Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jönnek tiközétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják. Azért vigyázzatok, megemlékezvén arról, hogy én három esztendeig éjjel és nappal meg nem szűntem könnyhullatással inteni mindenkit" (ApCsel 20:28–31).

„A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs és a Krisztus szenvedésének tanúja, és a megjelenendő dicsőségnek részese. Legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal; sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak" (1Pt 5:1–3).

Megbecsülés és tisztelet illeti a lelkészeket és a gyülekezetek tisztségviselőit – „Kérünk továbbá titeket atyámfiai, hogy becsüljétek azokat, akik fáradoznak közöttetek, és elöljáróitok az Úrban, és intenek titeket; és az ő munkájukért viseltessetek irántuk megkülönböztetett szeretettel. Egymással békességben éljetek" (1Thessz 5:12–13).

„A jól forgolódó presbiterek kettős tisztességre méltattassanak, főképpen akik a beszédben és tanításban fáradoznak" (1Tim 5:17).

„Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét, és figyelmezvén az ő életük végére, kövessétek hitüket. Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és fogadjatok szót, mert ők vigyáznak lelkeitekre, mint számadók; hogy ezt örömmel műveljék és nem bánkódva, mert ez néktek nem használ" (Zsid 13:7, 17).

„A thesszalonikai hívőket nagyon megzavarták olyan emberek, akik fanatikus eszmékkel és tanokkal léptek fel közöttük. »…némelyek rendetlenül élnek közületek, akik semmit nem dolgoznak, hanem nyughatatlankodnak« (2Thessz 3:11). A gyülekezetet jól megszervezték; tisztviselőket választottak, hogy mint lelkészek és diakónusok tevékenykedjenek. Volt azonban néhány önfejű és rendetlenkedő tag, aki nem akart engedelmeskedni azoknak, akik felelős tisztséget viseltek a gyülekezetben. Nemcsak arra formáltak jogot, hogy véleményt nyilvánítsanak, hanem arra is, hogy nézeteiket nyíltan ráerőszakolják a gyülekezetre. Ezért hívta fel Pál a tagság figyelmét arra a tiszteletre és megbecsülésre, amely megilleti azokat, akikre a gyülekezet tekintélyes tisztséget bízott" (Az apostolok története, p. 176.).

„Sokan nem ismerik fel a gyülekezeti kötelék szentségét, és nem hajlandók alávetni magukat a korlátozásoknak és fegyelemnek. Magatartásuk azt bizonyítja, hogy saját ítéletüket túlértékelve, azt a gyülekezet közös döntése fölé helyezik, és nem gondolnak arra, hogy megóvják magukat az ellenkezés és szembenállás lelkületétől. Azok, akik felelősségteljes pozícióban vannak a gyülekezetben, hibákat követhetnek el és tévesen dönthetnek, de mindamellett Krisztus földi egyháza hatalmazta fel őket, amit nem becsülhetünk le" (Testimonies 4. kötet, p. 17.).

Az emberek ne kerüljenek túl korán tisztségbe – „Sok helyen találkozunk olyan emberekkel, akiket akkor bíztak meg olyan felelősségteljes tisztséggel, mint a gyülekezet felszentelt presbitere, amikor még alkalmatlanok rá. Nincs önuralmuk. Befolyásuk nem jó. A gyülekezet állandó gondokkal küzd a vezető jellemhibái miatt. Túl korán helyezték kezüket ezekre az emberekre" (Testimonies 4. kötet, pp. 406–407.).

„Pál apostol így ír Titusznak: »a hátramaradt dolgokat hozd rendbe, és rendelj városonként presbitereket, amiképpen én néked meghagytam. Ha van feddhetetlen, egyfeleségű férfiú, akinek hívő, nem kicsapongással vádolt avagy engedetlen gyermekei vannak. Mert szükséges, hogy a püspök feddhetetlen legyen, mint Isten sáfára…« (Tit 1:5–7). Jó lenne, ha minden lelkipásztor figyelmet szentelne ezeknek a szavaknak, és nem hamarkodná el az emberek tisztségbe helyezését kellő megfontolás és kitartó ima nélkül, hogy Isten Szentlelke által mutassa meg, kit fogad el.

Az ihletett apostol ezt mondja: »A kézrátevést el ne hirtelenkedd!« (1Tim 5:22). Néhány gyülekezetben a szervezés és a presbiterek felszentelése elhamarkodott; figyelmen kívül hagyják a bibliai szabályokat, így súlyos nehézségeket okoznak a gyülekezetnek. Nem szabad elsietni a vezetők megválasztását, olyanokat felszentelve, akik egyáltalán nem alkalmasak a felelősségteljes munkára…" (Testimonies 5. kötet, p. 617.).

Akik egységellenesek, nem alkalmasak a tisztségekre – „Újabban olyan emberek támadnak közöttünk, akik Krisztus szolgáinak vallják magukat, de munkájuk az ellen az egység ellen irányul, amelyet Urunk hozott létre az egyházban. Furcsa terveik és munkamódszereik vannak. Változtatásokat akarnak bevezetni az egyházban, amelyek – szerintük – a haladást szolgálják, és azt képzelik, hogy ezekkel nagyszerű eredményeket lehet elérni. Ezeknek az embereknek inkább tanulóknak, mintsem tanítóknak kell lenniük Krisztus iskolájában. Mindig nyughatatlanok, arra áhítoznak, hogy valami nagy dolgot tegyenek, valamit, ami dicsőséget szerez nekik. Meg kell tanulniuk, hogy minden lecke között a leghasznosabb az alázatosság és a Jézusba vetett hit…

Az igazság tanítói, misszionáriusok, az egyház tisztségviselői jó munkát végezhetnek a Mesterért, ha az igazságnak engedelmeskedve megtisztítják lelküket… Mint Krisztus testének tagjait, a hívőket egyazon lélek és reménység élteti. Az egyház megosztottsága a világ előtt szégyent hoz Krisztus vallására, és az igazság ellenségeinek alkalmat ad eljárásuk igazolására. Pál tanácsai nem csak az ő korában élő egyháznak szóltak. Isten úgy tervezte, hogy ezek az írások ránk maradjanak" (Testimonies 5. kötet, pp. 238–239.).

Veszélyes olyan embereket megválasztani, akik nem akarnak együttműködni másokkal – „Isten a különféle adományokkal rendelkező embereket – mint általa rendelt segítőket – azért helyezte a gyülekezetbe, hogy sokak egyesített bölcsessége által találkozzanak a Lélek szándékával. Az olyan ember, aki állandóan csak a saját akaratát akarja keresztülvinni, és visszautasítja a közös igahúzást másokkal, akik Isten művében gazdag tapasztalatokat szereztek, önbizalmától elvakultan képtelen lesz a hamisat az igaztól megkülönböztetni. Az ilyen embereket nem tanácsos a gyülekezetben vezető tisztségre megválasztani, mivel a testvérek ítéletét mellőzve, saját akaratukat és tervüket vinnék keresztül. Könnyű az ellenségnek az olyan emberek által tevékenykedni, akiknek minden lépésnél tanácsra van szükségük, de saját erejükből lelkek vezetésére vállalkoznak anélkül, hogy megtanulták volna Krisztus alázatosságát" (Az apostolok története, p. 189.). (Lásd még: 55. oldal.)