Lélekben való imádás – „Noha Isten nem lakik kézzel csinált templomokban, de megtiszteli jelenlétével népének összejöveteleit. Megígérte, hogy amikor közösen keresik Őt, beismerik bűneiket, és imádkoznak egymásért, Lelke által találkozik velük. De azoknak, akik istentiszteletre gyűlnek össze, minden gonoszságot le kell rakniuk. Ha nem lélekben, igazságban és a szentség szépségében imádják Istent, semmi hasznuk nincs abból, ha összejönnek. Ilyenekről mondja az Úr: »Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet, szíve pedig távol van tőlem« (Mt 15:8–9). Akik imádják Istent, azoknak »lélekben és igazságban« kell imádniuk, »mert az Atya is ilyeneket keres az Ő imádóiul« (Jn 4:23)" (Próféták és királyok, p. 33. – 1981-es kiadás).

A gyülekezeti istentiszteletek és összejövetelek célja – A keresztény tapasztalat a lelki újjászületés, örömteli megbékélés, hűséges misszió és az Isten iránti alázatos engedelmesség tapasztalata (2Kor 5:17; Fil 2:5–8). Bármit tesz a keresztény, és bármiben vesz részt, beleértve a gyülekezeti istentiszteleteket és összejöveteleket, tevékenysége a Krisztusban való új élet tanúbizonysága és az új élet gyümölcseiben való részesedés a Lélek által. Az istentiszteletek és összejövetelek célja Isten imádása teremtői munkájáért és a megváltás minden ajándékáért; az Ő Igéjének, tanításainak és céljainak megértése; az egymással való hit- és szeretetközösség; a Krisztus golgotai engesztelő áldozatába vetett személyes hitről való bizonyságtevés; annak megtanulása, hogyan teljesítsük az evangéliumi parancsot, tanítványokká téve az embereket szerte a világon (Mt 28:19–20).

Az imádság háza iránti tisztelet – „Az alázatos, hívő lélek számára Isten földi háza a mennyország kapuja. A dicsérő ének, az ima, a Krisztus képviselői által elmondott szavak mind Istentől rendelt eszközök, amelyek felkészítenek egy népet a mennyei gyülekezet számára, arra a szentebb istentiszteletre, ahová semmilyen szentségtelen nem kerülhet be.

A keresztények a földi szentély szentségének példájából megtanulhatják, hogyan tiszteljék azt a helyet, ahol az Úr találkozik népével. (…) Isten maga szabta meg az istentisztelet rendjét, magasan minden múlandó fölé emelve azt.

Az otthon a család szentélye, a belső szoba vagy a kert egy zuga a legmeghittebb helye az egyéni istentiszteletnek, a gyülekezet pedig a közösség szentélye. Legyenek szabályaink az istentisztelet idejével, helyével és módjával kapcsolatosan. Nem szabad gondatlanul vagy közömbösen bánnunk azzal, ami szent, ami Isten tiszteletéhez tartozik. Annak érdekében, hogy az emberek a lehető legjobban dicsőíthessék Istent, gondolataikban is különbséget kell tenniük a szent és a közönséges között. A széles látókörrel, nemes gondolatokkal és törekvéssel rendelkezők azok, akikben megvan a képesség, hogy átlássák az összefüggéseket, amely által az isteni dolgokról való minden gondolatot erősítenek. Boldogok azok, akiknek van szentélyük, legyen az alacsony vagy magas, a városban vagy a hegyek zord barlangjai között, kunyhóban vagy a vadonban. Ha a tőlünk telhető legjobb helyet biztosítjuk a Mesternek, Ő megszenteli azt jelenlétével, és szent lesz a seregek Ura számára" (Testimonies 5. kötet, pp. 491–492.).

A gyermekeket tiszteletadásra kell nevelni – „Szülők, tűzzétek magasra a kereszténység mércéjét gyermekeitek gondolataiban! Segítsetek nekik abban, hogy Jézussal tapasztalatokat szerezzenek! Tanítsátok meg őket arra, hogy a legmélyebb tiszteletadással kell viselkedniük Isten házában, és meg kell érteniük, hogy amikor az Úr házába lépnek, szívük csendesedjen el és szelídüljön meg ehhez hasonló gondolatoktól: »Isten itt van; ez az Ő háza. Gondolataim legyenek tiszták, indítékaim a legszentebbek. Szívemben nem lehet büszkeség, irigység, féltékenység, rosszindulat, gyűlölet vagy csalárdság, mert a szent Isten színe elé jövök. Ez az a hely, ahol Isten találkozik népével, és megáldja őket. A magasságos és szent Isten, aki az örökkévalóságban lakozik, rám tekint, megvizsgálja szívemet, és belelát életem legrejtettebb gondolataiba és tetteibe«" (Testimonies 5. kötet, p. 494.).

Méltóságteljes viselkedés és csendesség az istentisztelet helyén – „Amikor az imádkozók az istentisztelet helyére belépnek, viselkedjenek méltóságteljesen, és csendben foglalják el helyüket. (…) Sem az istentisztelet előtt, sem azután nem engedhető meg az imádás házában a közönséges beszélgetés, suttogás vagy nevetés. Buzgó, szolgálatkész kegyesség jellemezze az imádkozókat.

Ha egyeseknek várniuk kell néhány percet az istentisztelet megkezdéséig, csendes elmélkedéssel őrizzék meg az igazi áhítatos lelkületet, és szívüket imában emeljék fel Istenhez, hogy az istentisztelet szívükre különösen áldásos legyen, és másokat meggyőződésre és megtérésre vezessen. Gondoljanak arra, hogy mennyei küldöttek vannak a házban. Nyugtalanságunk, valamint az elmélkedés és az imádkozás pillanatainak elhanyagolása által az Istennel való oly drága közösséget veszítjük el. Szükséges lelkiállapotunk gyakori felülvizsgálata, és hogy elménk és szívünk az Igazság Napja felé forduljon. Ha az emberek az imádat házában őszintén tisztelik az Urat, és elméjükkel felfogják, hogy az Ő jelenlétében vannak, akkor a csendben édes ékesszólás lesz. A suttogás, nevetgélés és beszélgetés bűn nélkül történik a hétköznapi életben, de nem engedhető meg azon a helyen, ahol az Istent imádjuk. Az elmét elő kell készíteni Isten szavának meghallására, hogy annak kellő súlya legyen, és a szívre megfelelő hatást gyakoroljon" (Testimonies 5. kötet, p. 492.).

Gyülekezeti összejövetelek előkészítése – Minden gyülekezet úgy rendezze istentiszteleteit és összejöveteleit, ahogy szükségesnek látja. Az imádkozáshoz, az Ige tanulmányozásához és a gyülekezet tevékenységéhez a leglényegesebb a szombati istentisztelet, az úrvacsora, az imaóra, a szombatiskola, az ifjúsági óra és a misszióóra. Fontosak azok az összejövetelek is, amikor a gyülekezet hivatalos ügyei kerülnek a figyelem középpontjába.

Vendégszeretet – Minden gyülekezet ápolja a vendégszerető lelkületet! Semmi sem gyengíti úgy a gyülekezet lelki életét, mint a hideg, formális légkör, ami elűzi a vendégszeretetet és a keresztényi közösség szellemét. A tagok ápolják magukban a keresztényi életnek és tapasztalatnak ezt a lényeges részét! Különösen vonatkozik ez az istentiszteletek tartására. Szívélyesen kell fogadni minden látogatót, aki velünk együtt részt vesz az istentiszteleten, hogy érezzék, örömmel látjuk őket. A gyülekezeti tisztségviselők feladata, hogy megbízzanak valakit, aki az istentiszteletekre érkező vendégek köszöntésére különösen ügyel. „A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek, mert ezáltal némelyek tudtukon kívül angyalokat vendégeltek meg" (Zsid 13:2).

Megbízással nem rendelkező előadók gyülekezeteinkben – A gyülekezet lelkésze, a felszentelt presbiter vagy más gyülekezeti tisztségviselő semmilyen körülmények között sem hívhat meg idegeneket vagy megbízással nem rendelkező személyeket gyülekezeteinkbe istentiszteletek tartására. A lelkészi szolgálatból elbocsátottak, vagy akiket más helyen a gyülekezeti közösségből kizártak, vagy a lázadó személyek, akiknek nincs megbízásuk az egyháztól, és hitető szavakkal akarnak szólni, nem engedhetők szószéki szolgálatra. Nagy gondot kell fordítani arra, hogy ezt megakadályozzuk. Mindenki, aki gyülekezeteink bizalmára méltó, szabályszerű igazolvánnyal tudja igazolni magát. Lehetnek olyan idők, amikor előnyére szolgál gyülekezeteinknek, ha kormánytisztviselők vagy polgári vezetők szólnak hozzájuk. Senki mást nem lehet felengedni a szószékre, hacsak engedélyt nem kapott az egyházterülettől (misszióterület/csatolt terület). Minden felszentelt presbiter, lelkész és egyházterületi (misszióterület/csatolt terület) elnök kötelessége gondoskodni arról, hogy ezt a szabályt betartsák (lásd 147., 150., 215–217. oldal).