Három az egyben

Az elmúlt időszak legnagyobb szolnoki missziós megmozdulása kétség kívül a „Kedvenc bibliai hősöm” című rajzpályázat volt (a Jézus élete rajzpályázat mintájára). Sajnos Az októberi ünnepnapok és az őszi szünet is – számunkra kedvezőtlenül – rövidítette a pályázati időszakot. De hálásak vagyunk Istennek, hogy így is több mint 70 óvodás és általános iskolás gyermek alkotása eljutott hozzánk. A kiállítás november 9. és 23. között volt megtekinthető a Szolnoki Bartók Béla Zeneiskolában, a közönség is szavazhatott egy-egy alkotásra.

Szakmai zsűrink négy rajz szakos tanárból állt, egyikük a lelkészünk felesége. Teljes összhangban osztották ki a három korcsoport helyezéseit (alsó és felső tagozaton pénzjutalom, óvodásoknál társasjáték és könyvek), valamint a szakmai különdíjakat.

Valamennyi pályázó kapott az életkorának megfelelő bibliai témájú könyvet és névre szóló emléklapot. November 9-én, a megnyitón vehették át személyesen jutalmukat. A gyülekezet fiatalokkal kiegészült kórusának szolgálata mellett Soós Róbert lelkész beszélt a bibliai hősökről, a zsűri elnöke, Erdős István pedig kiemelte, milyen jó, hogy ebben a digitálisan leterhelt világban ennyi gyermek időt szánt arra, hogy papíron alkosson. Méghozzá ilyen szépeket!

Az intézményeket is díjaztuk, a legtöbb pályázatot és a legkreatívabb alkotásokat küldők díszoklevelet, a többiek emléklapot kaptak; 13 intézményben hagytunk így nyomot magunk után. Sajnos a pályázóknak kevesebb mint egyharmada jött el a megnyitóra, viszonylag kevés gyülekezeten kívüli taggal. A záró alkalomra ezért konkrétabban, névre szólóan hívtuk a gyermekeket az intézményeken és személyes kapcsolatainkon keresztül. Ekkor már sokkal többen voltak jelen. A közönségdíjak (pénzjutalom) mellett további különdíjakat is kiosztottunk, a testvérek felajánlásai alapján. Sok gyermeknek szerezhettünk ezzel örömet.

A rajzkiállítás megnyitója egyúttal az „Én Istenem?!” ifjúsági hétvége kezdete is volt. Szombat délelőtt Cserpán Ádám „Végül is kicsoda ez az Isten egyáltalán?” és Bánhidi Tamás „Hol vagy Istenem?” – „Az ajtó előtt” címmel tartott érdekes és motiváló istentiszteletet. A közös ebéd után el is látogattunk egy idősek otthonába, ahol két helyszínen énekeltünk, zenéltünk, a versek és ünnepi gondolatok mellett pedig személyesen is beszélgettünk a hallgatókkal. Felemelő érzés volt vidámságot vinni és az örömet látni az idős embereken! Délután beszélgettünk a személyes Isten-képünkről, a napot a pizza és a társasjáték zárta.

A záró alkalom nem csak díjkiosztó, hanem egyben az Adventi Rézfúvós Kamaraegyüttes jótékonysági hangversenye is volt. Az adományokkal, összesen 50 100 Ft-tal a zeneiskola hangszerállományának javítását támogattuk. A gyülekezet ismét szép számmal képviseltette magát, és néhány díjazott és családja is végig ott maradt a koncerten. Igazán megérte, a végén még közös éneklésre is volt alkalom! Szombat délelőtt a zenekar a gyülekezetben szolgált. Ez volt hát a rajzpályázat három az egyben. Sok olyan embert meg tudtunk szólítani így, akik egyébként nem jöttek volna el a rendezvényeinkre. Jövőre tervezzük az ismétlést.

 

óbkk