Hitmélyítő Érden

Érd néhány évtizede még Európa legnagyobb faluja volt. Most megyei jogú város. A legújabb statisztika szerint az egyik leggyorsabban növekvő település Budapest agglomerációjában. Bizonyára sejti az Olvasó, hogy most nem a város statisztikai adatairól lesz szó, hanem a gyülekezetről.

Az Érdi Gyülekezet a magyar viszonyok között a nagyobbak közé sorolható. A város központjától karnyújtásnyira emelkedik az impozáns gyülekezeti épület.

Itt volt 2018. február 17-én a regionális hitmélyítő alkalom. A gyülekezet vendégei Ócsai Tamás, a Magyar Unió elnöke és dr. Ősz-Farkas Ernő, a DET elnöke voltak. Az alkalomra Pesterzsébetről, Soltról, Szigetszentmiklósról és Ráckevéről jöttek el a testvérek.

Délelőtt a szívet melengető versek és kórusszolgálatok között hallhattuk, hogy miért jön el Jézus, és hogyan várjuk Őt.

A vendéglátó gyülekezet finom ételek alatt roskadozó terített asztallal várta az ebédszünetben a testvéreket. Alkalom adódott közben testvéri-baráti beszélgetésre, tapasztalatcserére.

Délután a gyülekezetek beszámoltak a náluk folyó munkáról, tapasztalatokról. A beszámolók között szolgálatok melengették a jelenlévők szívét. Hallhattunk az unió és a terület terveiről is, és a testvérek kérdéseire is válaszoltak vezetőink.

Bárcsak mindenki elkötelezettebbé vált volna a szolgálatban, aki részt vett a programon, és azok is, akik a NET-en követték az eseményeket!

 

Gyürüs István