Jótékonysági egyházzenei hangverseny a Terézvárosi Gyülekezetben

„Vivaldi: Négy évszak – Ősz” címmel tartott jótékonysági, egyházzenei hangversenyt a Hetednapi Adventista Egyház Terézvárosi Gyülekezete abból a célból, hogy a koncert során összegyűlt adományokkal segítse a kerületi Terézvárosi Család- és Gyermekjóléti Központ szolgálatát.

Az összegyűlt adományokat Hegedűs Éva fejlesztőpedagógus asszony vette át, aki egyben bemutatta az intézményükben folyó áldozatos munkát, amely a gyermekek nevelésének fontosságát tartja elsődleges feladatának.

A zenekar előadásában felcsendült művek között szerepelt Vivaldi: Négy évszak – Ősz tétele. Áchim Kovács Anikó hegedűművész magas szintű előadása olyan élményt nyújtott, hogy annak elismerése vastapsra ösztönözte a jelenlevő hallgatóságot.

Ez a zenei darab különösen alkalmas – a végtelen és a véges találkozásának metszéspontjában – végiggondolni a teremtést és az évszakokat, amelyek a Szentírásban megtalálhatók. Vivaldi, a mélyen vallásos zeneszerző a 21. század emberére is óriási hatással van a zenéje nyomán.

Tóka Szabolcs orgonaművész különleges tehetségével játszotta el J. S. Bach: G-moll fantázia és fúga darabját.

A program során elhangzottak még szólóénekek. Mészáros Angéla előadásában hallhattuk J. S. Bach: Magnificat: Quia Respexit c. zenei darabot, és Chelcin Dorin gyönyörűen énekelte az „Újra hull a fák levele” kezdetű éneket.

A zenei tételek között költemények hangzottak el, bemutatva, hogy milyen különleges az Isten által teremtett világunk.

A zenekari műveket ismert és kimagasló művészek adták elő, köztük Novák Zita hegedűművész, továbbá Farkas Dávid, Karsai Ildikó és Kaposvári Tamás.

A program összeállítását és megszervezését Tajti Enikő karnagy, a gyülekezet zenei vezetője végezte.

Bodnár János, a gyülekezet támogatólelkésze, az igei gondolatok során hangsúlyozta: „Jézussal találkozni mindig öröm, különösen a zenehallgatás során.”

A Terézvárosi Gyülekezetben immár évtizedek óta hagyománya van a Művészeti Esteknek, mivel a közösség ars poétikája szerint a művészet az Istenhez vezető út egyike.

 

Tokics Mária