Kecskeméti cserkészesemények

Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megöregszik is, el nem távozik attól (lásd Péld 22:6) – zakatol a fülünkben, amikor a gyerekeinkre gondolunk, …az ő útjuk szerint… Biztosan rengeteg jó módszer létezik a gyerekek tanítására, hozzám mégis az egyik különösen közel áll. A cserkészet.

A cserkészet célja többek között a fiatalok lelki, szellemi, fizikai adottságainak, valamint szociális érzékének kifejlesztése. Isten, a természet és egymás szeretetére nevel, közösséget ad, és egy olyan helyszín, ahol a gyerekek társaikkal együtt megélhetik a hitüket, megtanulnak felelősséget vállalni, elköteleződni és támogatni egymást. Mindezt örömteli, vidám és kihívásokkal teli környezetben. Ezek a pozitívumok lebegtek a szemünk előtt, amikor elhatároztuk, hogy cserkészcsapatot alapítunk.

Hálásak vagyunk, hogy ez megvalósulhatott és 2020. március 4-én immár hivatalosan is csapattá alakultunk. 1844. számú Joseph Bates kapitány Cserkészcsapat lettünk. Persze, ahol jó dolgok történnek, ott minden bizonnyal a nehézségek is megjelennek, pár héttel később, megérkezett hozzánk is a mindent próbára tevő karantén. A rendszeres foglalkozások elmaradoztak, még a nyári tábor is valami elérhetetlen, szépséges álomnak tűnt, így a lelkesedésünk is alább hagyott. Egy darabig. Mert, ha nem aludhatunk ott, akkor éjszakára hazamegyünk. Ha nem mehetünk messzire a hegyek közé táborozni, akkor a közelben maradunk, a homokbuckák között. Ha nem főzhetünk, akkor megrendeljük. Azt hiszem, az újratervezésben is egyre inkább otthon kell lennünk.

A tábor persze jól sikerült, hála az Úrnak. 38 fővel, Helvécián a saját erdőnkben sikerült egy kis színt vinni a fásult és kimerítő karanténos időszak utánra. Mindannyiunknak különösen és újult erővel hatott a közösségi lét, és a kisebb-nagyobb kihívásokat is ügyesen vette mindenki – kivéve a nagyfiúkat. A portyára indulva ugyanis a térképet fordítva tartva nem a kiszemelt kilátóhoz, hanem Kecskemét városkájába jutottak. Sebaj, lényeg a tapasztalat! A táborban egyébként 6 őrs, sok-sok kiscserkész és néhány nagyobb cserkész vett részt. A kerettörténet Trianon 100. évfordulójához kötődött, így mindennap 1-1 magyar történelmi pillanat elevenedett meg a gyerekek szeme előtt. A mindennapjainkat színesítette még a tábori építkezés, áhítat, ének, játék, kézműveskedés, és a mi a legfontosabb, a közösség együttes megélése. Köszönjük az őrsvezetők kitartó és állhatatos munkáját! Reméljük, jövő nyáron újra együtt táborozhatunk!

Közben elkezdődött az új tanév, és most vasárnap (2020.09.13.) a kecskeméti arborétumban megtartottuk az évnyitó alkalmunkat is. A lélek gyümölcse igen finom volt, frappáns bemutatkozó énekek születtek, és még az idő is kimondottan nyári volt. Hálásak vagyunk Istennek a sok-sok gyermekért, a vezetőkért, a lehetőségekért és a lelkesedésért! Reméljük, sokáig ég bennünk még ez a tűz!

 

Ambrus Gyöngyi (csapatparancsnok)