Kunágotán is oktatás

2019. június 12-én Kunágotán, a helyi általános iskolában 60 diákot képeztünk az alapszintű újraélesztésre. A 7.-es és 8.-os diákok évfolyamonként 3 oktató segítségével ismerkedtek meg az alapvető ismeretekkel.

A képzés további szakaszában ősszel egy helyi oktatói csoport létrejöttét fogjuk támogatni, illetve a helyi önkormányzat részéről is megvan a nyitottság a program folytatására. Fontos, hogy a diákok újabb és újabb lehetőséget kapjanak a gyakorlásra, mert e nélkül a tanultak akár 30-40%-a a feledés homályába veszhet már mindössze 2 hónap alatt. A program folytatásának fókuszában pontosan ez áll: helyi oktatói csoport vezetésével újra és újra gyakorolni a tanultakat.
Remélhetőleg a nyár folyamán senkinek nem kell alkalmaznia a tanultakat.

Sitkei Zoltán
ügyvezető igazgató
ADRA Alapítvány