Láthatatlan színház Kecskeméten

A Templomok éjszakájának napján, szeptember 15-én a kecskeméti kápolna egészen estig nyitva tartotta kapuit egy jól ismert, nagyszerű missziós programmal, a láthatatlan színházzal. Különleges alkalom ez arra, hogy keresztényeket az evangéliumi történeteken és a Jelenések könyve reménységüzenetén keresztül még szorosabb közösségbe vonjunk Krisztussal, és elcsendesedésre, az evangélium mélyebb megélésére késztessünk. Ugyanakkor nagyszerű lehetőség ez arra is, hogy Isten mélységes szeretetét bemutassuk szeretteinknek, ismerőseinknek, akiket talán más módon nehezebben szólítunk meg.

A kecskeméti láthatatlan színház – bár tartalmát tekintve hasonló az eddig ismerthez – annyiban más volt, hogy a megszokott interaktivitás mellett egy 30 perces hangfelvétel segítségével repítette vissza Krisztus korába a látogatókat, hogy a képzelet szárnyain a Megváltóval és tanítványaival járhassanak. Ezt követően a résztvevők – a kétezer évvel ezelőtti események helyszínéről „visszatérve” – egy elsötétített szobában, mécses fénye mellett csendesedhettek el, hogy feldolgozzák élményeiket, és egy kicsit Istennel időzzenek.

A délután kettőtől este nyolcig tartó programra óránként érkeztek a testvérek és vendégek, amin egyszerre öten vehettek részt. Így végül 30-an vettek részt. Többségük kifejezte, hogy különleges élményben volt részük. Érződött: átélték az evangélium szívre ható erejét – kik bátrabban fejezték ezt ki, kik könnyeztek, mások csendesen, gondolataikba merülve töltöttek még egy kis időt közöttünk a program után. Hálásak vagyunk Istennek, hogy egy olyan eszközt adott a kezünkbe, amivel kicsit közelebb hozhatjuk az emberek számára a Biblia központi üzenetét: Jézus mindennél jobban szeret minket, és azért halt meg értünk, hogy örök életünk legyen.

Buzdítani szeretnénk mindenkit, hogy saját gyülekezetében éljen ezzel a nagyszerű missziós lehetőséggel, és ha kedvet kaptatok hozzá, a hanganyagot bátran kérjétek a Kecskeméti Gyülekezettől.

 

Talmácsiné B. Andrea