Lelkészbeiktatási istentisztelet a székesfehérvári körzetben

Ünnepélyes istentiszteletre készültünk január 14-én szombaton Székesfehérváron, az „A” Gyülekezetben. Bihari Csaba, a Dunamelléki Egyházterület titkára iktatta be Hites Gábor testvérünket Lovasberény, valamint Székesfehérvár „A” és „B” Gyülekezeteinek lelkészévé.

Közös éneklések, kórus- és versszolgálatok hangolták fel lelkünket már az alkalom elején. „Vágyunk-e szentelt életet élni? Jézus élete a példakép” – hallottuk a Lovasberényi Gyülekezet énekkarától. Tízéves kislány szólózott kedves hangján: „Szeretlek, ó, Uram, hálám szívemből fakad, és éneklem, hogy áldott légy, Uram.” De felzengett a nyáron alakult férfikar éneke és a Székesfehérvári „A” Gyülekezet kórusa is, kiegészülve a „B” néhány tagjával.

Az igehirdetés előtt Hites Gábor szólt a vidáman mosolygó legkisebbekhez. Hópelyhecskék képeit mutatta, milyen csodálatosan szépek, és nincs közöttük két egyforma, és lám, bennünket, embereket is „csodálatos módon megkülönböztetett” a jó Isten (Zsolt 139:14).

A beiktatási istentiszteletet Bihari Csaba testvér tartotta Filippi 2:20–22/a és 29. alapján. Kiemelte, mennyire fontos, hogy a lelkész és a gyülekezete ismerje fel a közös szolgálat szépségét, fontosságát. Pál mindig a gyülekezet javát kereste, ezért elengedte, elküldte Timótheust. Az apostol hatalmas munkát végzett, de Isten a hozzáállást, a lelkületet értékeli, az odaadás örömét, nem a szolgálat nagyságát. Szomorú, hogy mindig van két csoport a gyülekezetekben: a támogatók, akik aggódnak a testvéreikért, ezért dolgoznak értük, és a gyanakvók, a kritizálók, akik hátráltatják, akadályozzák az igazi munkát. Melyik csoportba akarunk tartozni? Engedjük-e, hogy Isten munkálkodjon bennünk és általunk? Akkor a szolgálatunk nem terhes feladat, hanem túláradó öröm.

Az igehirdetés után Bihari testvér áldást kérő imát mondott Hites Gáborért és a családjáért, akik a három gyülekezet presbitereivel együtt leborultak az Úr előtt.

Ezt követően Gábor köszöntötte a gyülekezeteket: „Velünk együtt munkálkodván ti is az értünk való könyörgésben, hogy a sokak által nekünk adatott kegyelmi ajándék sokak által háláltassék meg miértünk” (2Kor 1:11). Közös szolgálatra hívta a gyülekezeteket, a lelki ajándékok „összehordására”, hiszen „mindenkinek haszonra adatik a Léleknek kijelentése” (1Kor 12:3–7). Továbbá kérte, ne féljünk felkeresni őt a bajainkkal, attól tartva, hogy a munkája leterheli. Ne várjuk meg, hogy késő legyen.

Ezután üdvözlések hangzottak el. Először Nagy Imre, a Lovasberényi Gyülekezet presbitere köszöntötte: „Az Úr szilárdítja meg az igaz ember lépteit, és útját kedveli” (Zsolt 37:25). Majd Kohári Zsolt, a Székesfehérvári „A” Gyülekezet presbitere bátorította: „Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből, a magad értelmére pedig ne támaszkodjál” (Péld 3:5–6). Végül Omischl Tibor, a Székesfehérvári „B” Gyülekezet gyülekezetvezetője szólította meg: „Ne félj, hanem szólj és ne hallgass: mert én veled vagyok és senki sem támad reád, mert nékem sok népem van ebben a városban” (ApCsel 18:9–10).

Az ünnepélyes istentisztelet végén a három gyülekezet összevont vegyes kara zengett éneket, kifejezve az összefogás és az együttműködés vágyát, készségét is: „Az Úr őrizőm, pajzsom és szabadítóm.”

Mindannyian a jó Isten áldását, kegyelmét, vezetését kívánjuk az újonnan beiktatott lelkész testvérünk életére, munkájára!

Omischl Tibor, Sasvári Hajnalka