Női Szolgálatok Nap Geszten és Mezőgyánon

Áldásos istentiszteletünk volt február 8-án a Geszti és a Mezőgyáni Gyülekezetünkben. A Női Szolgálatok képviseletében Szőlősiné Nagy Annamária szolgált az Igéből, melynek üzenete a szívemig hatott.

A Szentíráson keresztül mutatta be azokat a nőket, akiknek az élete nem volt könnyű. Nagyon tetszett mindegyik, de mégis Mária története volt az, ami könnyeket csalt a szemembe. Így még senkitől nem halottam Mária történetét. Szeretetteljes és bölcs mondanivalója arra bátorított minket, hogy legyünk hű női munkásai szerető Istenünknek, és vegyük észre a természetben lévő, apró kis csodákat, melyeken keresztül minden egyes nap üzen számunkra.

Köszönöm Istenünknek, hogy felhasználta eszközeként Annamarit az Ige hirdetésére. A prédikáció elhangzása közben arra gondoltam, milyen boldog lenne most az ő tatája, Cséfán Gyuri bácsi – aki annak idején még engem is tanított –, ha tudná, hogy itt szolgál, abban a gyülekezetben, aminek ő az alapító tagja volt már több mint 30 éve!

 

KLné