Nyári missziós koncertek

A Zemplén-hegyközi térség KerSongs adventista együttese ezen a nyáron több missziói meghívást is kapott, amelyeknek örömmel tettünk eleget.

Egyházunk szlovák területe missziós tábort tartott július 12-én Sátoraljaújhelyen, amelyre meghívást kaptunk a szombat délelőtti istentisztelet keretein belül. E bemutatkozás lényege a határon túli gyülekezetek megismerése volt, de elsősorban egy újabb lépés megtétele a kassai gyülekezettel kialakított kapcsolatunkban. Köszönet érte Oliver Popovics lelkésznek, valamint Bogumil Kern (egyházterületi elnök) és Márföldi Dániel (egyházterületi titkár) testvéreknek.

Az Abaújvári Református Egyházközség szervezésében került megrendezésre egy roma konferencia augusztus 17-én, amelynek záró alkalmára együttesünket is meghívták, biztosítva részünkre egy másfél órás koncert lehetőségét, az alkalomhoz illő igehirdetéssel egybekötve.

A Hejcei Református Egyházközség is követte az abaújvári példát augusztus 19-én. Ott a falunap keretein belül kaptunk egy egyórás lehetőséget a zenélésre és az igehirdetésre.

Mindhárom helyszínen telt házas hallgatóság mellett színvonalas, modern és kreatív ötletekkel átszőtt zenei produkciót hallhattak a résztvevők. A zenei programba illesztve alkalmanként 2-3-szor öt-ötperces igehirdetést tartott a zenekar lelkésze, Kormos Erik, illetve mutatta be egyházunk tevékenységét, hitének lényegét.

Dicsőség és hála az Úrnak e lehetőségekért!

-s -k