Professzori kinevezések az Adventista Teológiai Főiskolán

Az Adventista Teológiai Főiskola Szenátusa tavaly ősszel határozott arról, hogy pályázatot ír ki egyetemi tanári munkaköri címek elnyerése céljából rendszeres teológiai és egyháztörténeti tudománykörökben. A kiírt pályázatra három személy jelentkezett, akik közül ketten feleltek meg annak a szigorú feltételrendszernek, amit a Nemzeti Felsőoktatási Törvény, valamint a vonatkozó intézményi szabályozások (Szervezeti és Munkaügyi Szabályzat, Foglalkoztatási Követelményrendszer) a professzori cím megszerzéséhez előírnak. Miután az ATF Szenátusa és Igazgatótanácsa külön-külön is alaposan megvizsgálták a beérkező pályázatokat, olyan döntést hoztak, hogy az intézmény két főiskolai tanárának pályázati anyagait terjesztik fel az Emberi Erőforrások Minisztériumának illetékes főosztályára. Ennek eredményeként Balog Zoltán miniszter úr javaslattételét követően Áder János köztársasági elnök úr 2017. április 1-jei hatállyal dr. Szilvási Józsefet és dr. Tonhaizer Tibort egyetemi tanárokká nevezte ki. 

Prof. dr. Szilvási József

Prof. dr. Szilvási József hittudományi egyetemi oklevelét a Debreceni Református Teológiai Akadémián szerezte 1996-ban. 2008-ban a teológiai tudományok doktorává (PhD) avatták a Károli Gáspár Református Egyetemen. 2001–2009 között Ruandában teljesített jelentős szakmai tapasztalatokat eredményező iskolateremtő szolgálatot a Közép-afrikai Adventista Egyetem rektoraként, hazaérkezése után pedig az Adventista Teológiai Főiskola rektora, valamint a Rendszeres Teológiai Tanszék vezetője lett.

Prof. dr. Tonhaizer Tibor

Prof. dr. Tonhaizer Tibor 1999-ben végzett a Kossuth Lajos Tudományegyetem BTK történelem-filozófia szakán. Teológiai (MA) oklevelét 2012-ben vehette át az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. A Debreceni Egyetemen a történelemtudományok tudománykörben (vallás- és egyháztörténet) szerzett tudományos (PhD) fokozatot 2002-ben, majd habilitációs címet 2016-ban. Korábban a Sola Scriptura Teológiai Főiskola rektor-helyettese volt, és éveken át a Debreceni Egyetem óraadó oktatójaként is tevékenykedett. Jelenleg az Adventista Teológiai Főiskola rektor-helyettese, valamint az Egyháztörténeti Tanszék vezetője.

Mindkét tanárunk jelentős oktatói tapasztalattal, valamint publikációs teljesítménnyel rendelkezik. Intézményünk vezető testületei komolyan hisznek abban, hogy ezek a kinevezések hatékonyan fogják szolgálni az ATF további fejlődését mind az elemi erővel sürgető utánpótlás nevelés, mind pedig ezzel összefüggésben az indítási engedélyre váró teológia mesterszak professzionális szintű működtetése szempontjából.

Sok áldást kívánunk az újonnan kinevezett egyetemi tanáraink életére és szolgálatára!

Adventista Teológiai Főiskola