Süttői csendes napok

Az Érdi Gyülekezetben lassan hagyománnyá válik, hogy egy-egy hosszú hétvégét együtt töltenek a testvérek. Csapaterősítő, feltöltekező, egymáshoz közelebb kerülő alkalmak ezek. Az idén is ez történt, kihasználva az augusztus 20. körüli szabadnapokat. Szinte az egész gyülekezet kivonult a süttői erdészházba, és ott töltöttünk négy napot együtt.

Péntek a felfedezés, a szobafoglalás, a környék felfedezésének alkalma volt. Szombaton sok ének, tapasztalatmondás, gyermekszolgálat tette színessé, érdekfeszítővé a természetközelben megtartott istentiszteletet. Aztán vasárnap és hétfőn túrák következtek, minden mennyiségben. Az idő nagyon kedvező volt, a hely meg tökéletesen alkalmas a pihenésre, feltöltődésre, beszélgetésre, grillezésre, a gyerekeknek pedig a játékra.

Végül a zsoltáríróval együtt elmondhattuk, hogy „Isten közelsége oly igen jó nékem”!

 

(GyI)