„Szeretnénk megkeresztelkedni!”

Egy keresztségi alkalom mindig nagy öröm egy gyülekezet életében, de ha egymástól függetlenül három, zsenge ifjúkorban lévő fiatal határoz úgy, hogy a továbbiakban Krisztust követve szeretné élni az életét, akkor az olyan különleges megnyilvánulása a Szentlélek csodálatos munkájának, amelyre igazán már szavak sincsenek.

Ilyen határtalan örömteli alkalomban volt része a Gödöllői Gyülekezetnek, a közelről és távolról érkezett családtagoknak, barátoknak és vendégeknek április 22-én, amikor Nagy Sámuel, Nagy-Köteles Erik és Sárai Zsombor számára elérkezhetett a várva várt nap és pillanat, midőn a keresztelő-medencébe lépve szövetséget köthettek Megváltójukkal, Jézus Krisztussal.

Az igehirdetés és a keresztelés szolgálatát a körzet lelkésze, Horváth Péter testvér végezte, aki maga is meghatódottan idézte fel a pillanatot, amikor a fiúk elé álltak elhatározásukkal és kérésükkel: „Szeretnénk megkeresztelkedni!” Az útravaló igéket kisegítőlelkészünktől, dr. Deák Judit testvérnőtől hallhatták.

Dr. Mihalec Gábor – Friedensau-i távolléte miatt – videoüzenetben köszöntötte Sámuelt, Eriket és Zsombort, akik a Gödöllői Gyülekezetben megtartott KID programnak is lelkes résztvevői voltak, és Jézus valódi tanítványaivá lettek.

Az ünnepélyes istentiszteletet még meghittebbé és emlékezetesebbé tették a felcsendülő zene- és énekszolgálatok, az elhangzott költemények, valamint a Hajdúhadházi és a Gödöllői Gyülekezet kórusának énekszolgálatai.

Szívből kívánjuk, hogy ifjú hittestvéreink mindvégig állhatatos és hűséges tanítványként járják végig azt a zarándoktat, melynek végén Jézus tárt karokkal várja őket, hogy fejükre helyezze a győztesek jutalmát, az élet koronáját!

KiVi