Szolgálatom tapasztalatai

Az Adventista Házi Segítségnyújtó Szolgálat 2011 óta Hidas területén végzi tevékenységét. Személyi ellátások (vérnyomásmérés, cukormérés, gyógyszeradagolás, mentális támogatás), illetve szociális ellátások (bevásárlás, takarítás, ügyintézés) tartoznak többek között a feladatokhoz.

Az utóbbi időben az ellátottak közül sokan távoztak, meghaltak. Kiemelkedően kedves volt számomra egy házaspár, ahol 67 évi házasság után előszőr a bácsi, majd 1 hónapon belül a felesége is elhunyt. Egy másik megható és megdöbbentő eset az volt, amikor az egyik Alzheimer-kórban szenvedő gondozottamhoz jártam, akihez hazaköltözött a 45 éves fia, de megbetegedett és vastagbéldaganata lett. Nagyon nagy próba volt helytállni köztük, s néha nem tudtam melyikük szorul nagyobb segítségre. Aztán ahogy telt az idő, Marci, a fiú, egyre rosszabb állapotba került, és megkérdezte tőlem, van-e kiút ebből? Annyit mondtam neki, hogy imádkozni fogok érte. Ezúttal azonban kevésnek éreztem magam, mivel a doktornő is elmondta, hogy számára már nincs gyógyulás, és hamarosan meg fog halni. Megkértem egy-két testvért, hogy imádkozzanak értem, hogy helyt tudjak állni, tudjam a végstádiumban erősíteni, bátorítani ezt a fiatalembert. Az Úr három héten belül elszólította, és a fájdalmaktól megkönnyebbülve elment. Sajnos az anyukája, aki a gondozottam volt, utána szociális otthonba került, de hálás vagyok Istennek, hogy akkor ott lehettem mindkettőjükkel és foghattam a kezüket, segíthettem nekik.

Persze a szomorú tapasztaltok mellett örömteliek is vannak. Emma néni, aki 94 éves, számomra egy nagy példakép. Ő viszonylag elég jó egészségnek örvend, kora ellenére. Nagyon aranyos, kedves kis törékeny néni, aki minden látogatásom során elmondja az Istennel szerzett élményeit, amit az évek, és a háborús időszakok alatt tapasztalt. Bármikor odamegyek, a Bibliája mindig az asztalon van, és nagyon nagy öröm számomra, hogy számára mindenben az egyedüli megoldást Isten jelenti.

Végül örömmel számolhatok be az ősszel megrendezésre került összejövetelünkről, amikor a hidasi gyülekezet termébe vittem el az időseimet, ahol egy kis emlékezés, vetítéses előadás és teaest keretében jókat beszélgettünk.

Hálás vagyok Istennek, hogy ezzel a szolgálattal bízott meg, hogy embereknek vigyem a jó hírt, és a magányukban támaszt, segítséget nyújthatok!

 

E. K.