Szünidei Bibliai Gyermektábor Tatabányán

A Tatabányai Gyülekezet az ADRA segítségével bejárós szünidei gyermektábort szervezett 2018. július 9–14. között. A táborozáson huszonhét 6–14 éves korú gyermek vett részt. A gyermekek elsősorban olyan, nehéz körülmények között élő családokból kerültek ki, akiknek nincs lehetőségük nyaralásra.

A táborban a játék, a kézműves foglalkozások mellett Isten szeretetéről szóló bibliai gondolatokkal is megismerkedhettek a táborozó gyermekek, sőt egy veszprémi autóbusz-kirándulást is lehetővé tett egy család a gyülekezetünkből. Az ellátásról áldozatos munkával és egyéb támogatással a helyi és a Tatai Gyülekezet tagjaiból álló munkacsoport gondoskodott.

A gyermekek a hét közben tanultakat meghívott szüleik, nagyszüleik jelenlétében szombat délelőtt a táborzáró alkalmon bemutatták. Erre az alkalomra az ADRA tatabányai képviselője, Vörös Sándorné ajándékcsomagokat készített, és a csomagok átadásra kerültek a táborban résztvevő gyermekeknek és szüleiknek. Ezenkívül pénteken délután használt ruhaneműk között válogathattak a gyermekekért jövő szülők, illetve maguk a gyermekek is. A záró szeretetvendégség alkalmával az egyik szülő jelezte, hogy ha van rá lehetőség, szeretne szombatonként is eljönni a gyülekezetbe, gyermekeivel együtt.

Nem tudjuk eléggé kifejezni a hálánkat a jó Isten felé, hogy megáldott, a táborban baleset nem történt, és a tábor missziós jellegét is betölthette.

 

J. E.