Tábori előkészületek

Az idei évben a hatályos jogszabályok lehetővé tették a gyermektáborok megszervezését. 2020-ban a világjárvány egyik következménye az volt az ADRA Alapítvány számára, hogy nem tudtuk megszervezni a hátrányos helyzetű gyermekek számára évi rendes táborunkat. Egy év kihagyás után azonban készülünk a folytatásra!

Minden évben valami kisebb újítással készültünk, melyet az idei évben egy adományozó szervezetnek köszönhetünk. A bajai Spartacus Sport Club evezős szakosztályától 17 db kajakot és kenut kaptunk ajándékba. A régi, de használható hajókat felújítás után a balatonlellei Konferencia-központban nyaralók számára is elérhetővé tesszük, így nem csak az ADRA tábor lakói számára jelentenek majd sportolási és kikapcsolódási lehetőséget.

A táborunkat több mint 10 éve támogató norvég Utekontakten Nittedal szakemberei és önkéntesei  áldozatos munkát végeztek év közben a „Prosjekt Takknemlighet” (Hála Program) projektjük keretében, hogy előteremtsék a tábor költségeire az anyagi fedezetet, és bár jelenleg a norvég szabályok nem teszik lehetővé, hogy Magyarországra utazzanak, remélhetőleg július végéig ez is változni fog, és személyes jelenlétükkel is támogatni  tudják majd a tábori programokat.

 

 

 

Sitkei Zoltán, ügyvezető igazgató

Lőrincz Melinda, ADRA munkatárs