Bejegyzés

Két zenekar találkozója

Erdély szívéből, a Marosvásárhelyi „B” Gyülekezetből és a környék gyülekezeteiből érkezett a miskolci körzetbe az Alpha Brass, hogy a húsvéti hétvégét együtt töltse az Adventi Rézfúvós Kamaraegyüttessel. Ez a lelkes kis csapat nevében hordozza küldetését, Alpha a kezdet, és ők is megtették az első lépést azzal, hogy hangszert fogtak és gyakorolnak, a többit pedig  Jézusra bízzák, Ő egyengesse a további szolgálataikat.

Két zenekar találkozójaHosszú előkészület, sok szervezés és készülődés előzte meg ezt a hosszú hétvégét. Péntek este egy átmeneti anyaotthon lakóit örvendeztették meg testvéreink, ahol kilenc édesanya és huszonhárom gyermek várta nagy érdeklődéssel a zenekar szolgálatát. Hangszerbemutató keretében próbálták az otthon lakóival, és persze az izgő-mozgó gyermekekkel megismertetni a rézfúvós hangszereket. Suhaj Renáta lelkész testvérünk kisfilmek segítségével mutatta be, hogy a mi mennyei Atyánk mennyire szeret bennünket. Az igei és a zenei szolgálat mellett gyakorlati segítségnyújtásra is sor került; az ADRA élelmiszercsomagjaival ajándékoztuk meg a rászoruló családokat.

A szombat délelőttöt a Miskolc „B” Gyülekezetben töltöttük. Reggel 8 órakor találkozott először a két zenekar. Tizenkilenc, kissé álmosan csillogó szempár várta a kisebb „csodát” a szép összhangzatért. Mennyei segítségért fohászkodtunk, mert ennyi hangszert karmester nélkül szépen megszólaltatni embert próbáló feladatnak látszott. A közösen előadott darabokat komoly felkészülés előzte meg, hiszen mindenki a maga csapatában tudott csak próbálni, ezért is volt szükség egy összpróbára.

A vendég testvérek saját műsorukkal minket is megörvendeztettek. Az Igéből Nagy Imre testvér szolgált, akinek külön köszönjük, hogy részt vett a zenei alkalmon, és karmesterként is segítette, hogy még szebben dicsérhessük Alkotónkat.

A szombat délutánt a Miskolc „A” Gyülekezetben töltöttük. A program itt is gazdag volt, ami sok zenével és a laodiceai gyülekezetnek küldött üzenet átgondolásával telt, melyből ismét erőt nyerhettünk küldetésünk betöltéséhez.

A délutáni órát követően kimentünk a belváros egyik terére, ahol sok járókelőre számítottunk, esőre viszont nem. Noha ez utóbbiban is bőven volt részünk, itt is éreztük a jó Isten segítségét, mert a kedvezőtlen időjárás ellenére az arra járókat finom süteménnyel kínáltuk, és könyveket, folyóiratokat is ajándékoztunk nekik, melyeket szívesen fogadtak a gyönyörű zenei szolgálat mellett. Ezúton is szeretnénk megköszönni mindkét gyülekezetnek a szíves fogadtatást és a szeretetvendégséget.

Ezzel még nem ért véget a közös szolgálat. Vasárnap a Sajószentpéteri Baptista gyülekezetben ismét közösen dicsérhette az Urat a két zenekar. A helyi gyülekezet örömmel és testvéri szertettel fogadott minket, akiket Molnár Miklós lelkész testvérünk köszöntött.

Az igei gondolatokat Szendrei János szólta, aki elmondta, hogy az igazságról  életében először az ő adventista nagymamájától halott, akinek minden gondolata és beszéde szüntelen az Ige és Jézus tanításai voltak. Az ő tanítása révén ismerte meg az Urat.

Nem tudunk eléggé hálásak lenni Istennek azért, hogy megsegített és velünk volt ezen a   mozgalmas hétvégén, és nemcsak a hittestvéreinknek, hanem az anyaotthon lakóinak, a járókelőknek és a baptista gyülekezet tagjainak is szolgálhattunk az Ő dicsőségére.

Muskatalné Bézi Enikő és Muskatal Szabolcs

Találkozás testvéreinkkel a szeretetszolgálatban

2015 őszén a vezetőséggel nagy örömmel kezdtük el tervezni és kidolgozni a jövő évre vonatkozóan a nemrégiben Pécelen megvalósult tisztviselőképzés programjait. Az ADRA szolgálatában naponta tapasztaljuk, hogy sok testvérünk érdeklődik a szociális munka számos területe iránt, de egy-egy telefonbeszélgetés kevés ahhoz, hogy minden kérdésre választ adjunk. Az ADRA szolgálatok alkalmain is csak az adott gyülekezettel vagy körzeti napokon a körzet gyülekezeteinek tagjaival találkozunk. Azonban 2016. február 28-án sok-sok testvérrel beszélgettünk és gondolkodtunk együtt. 

Sitkei Zoltán speciális mentő, aki az ADRA kuratóriumának tagja, arról beszélt, hogy miként segíthetünk hatékonyan katasztrófahelyzetekben. Elmondott számos tapasztalatot is. Igazán sok érdeklődő jelezte, hogy a továbbiakban szeretne csatlakozni ehhez a nemes szolgálathoz.

Bodnár Jánosné, aki szintén kuratóriumi tag, azokról a gyermekekről mesélt, akik számára a család csak egy vágyálom. Akik nem kapnak sem megbecsülést, sem elfogadást. Árva, szegény és betegségekkel küzdő gyermekek és fiatalok ők, akik számára minden jó szó igazi kincs!

Simon Attila, az ADRA menekültügyi koordinátora beszámolt a szervezett segítségnyújtásról. Az ASI és az ADRA közös tapasztalatairól, olyan emberi történetekről, melyekben nem az ítélkezés a feladatunk, hanem az azonnali segítségnyújtás.

Nagyon aktívak voltak a szekcióban részt vevő testvérek, sok kérdést beszéltünk meg. A szociális támogatás számos formáját is, és az összegyűjtött tapasztalatokkal szeretnénk további válaszokat és tanácsokat adni az érdeklődő testvéreknek a nyári missziókonferencián is.

Isten áldása nyugodjon meg a résztvevőkön, az elhatározásokon, a lelkesedésen, és erőt kérünk tőle a szolgálathoz is, melyet ránk bízott!

Zohán Tünde

Az adventisták megint segítenek

Tatabányán az Adventista Gyülekezetben a testvérek már évek óta rendszeresen szerveznek karitatív alkalmakat a helyi rászoruló családok, emberek támogatására. A legtöbb esetben ezek a város önkormányzatával közös programok, így hitelesen mutatják be a testvérek, hogy kik az adventisták és miben hisznek.

A testvérek 2016 márciusában is elindultak, hogy Isten segítő keze legyenek a bajban élő, nehézségekkel küzdő családoknak. A kis csapat vezetője Vörös Sándorné Irénke. Isten áldja meg szolgálatukat továbbra is!

Zohán Tünde

Segélyezés Tiszaburán

A szolnoki ADRA munkatársak a 2016. február 28-án, Pécelen megtartott képzés alkalmával
átvettek 25 előre elkészített élelmiszercsomagot, 2 doboz müzlit és 15 zsák ruha segélyárut.

A Szolnoki Gyülekezethez tartozik a Tiszaburán levő misszió (4 testvérünk keresztelkedett ide 2015 őszén), ahol a lakosság mélyszegénységben él. Ezért úgy döntöttünk, hogy a segélycsomagokat itt osztjuk szét. A csomagokat a gyülekezet lelkésze, ifj. Ócsai Imre, a szolnoki ADRA képviseletében pedig Lipták Györgyné és Kovács Andrásné önkéntesek adták át március 3-án. 17 rászorulónak tudtunk segíteni, a nagyobb családdal rendelkezők két-két élelmiszercsomagot is kaptak, és mindenki hazavihetett egy adag ruhát is.

Nagyon hálásak vagyunk Istennek, hogy lehetőséget adott nekünk a szolgálatra!

Ócsainé Bartalos Klára Katalin