Budapesten adott koncertet az Andrews Egyetem vonószenekara

Május 14-én nagy sikerű koncertet adott az Andrews Egyetem vonószenekara az ELTE Jogi Karának dísztermében, az Aula Magnában. A hallgatóság vastapssal jutalmazta a magas színvonalon előadott amerikai zeneműveket. A szimfonikus zenekarból alakult vonószenekart huszonnégy, főként zenetagozatos hallgató alkotja, akiket szólistaként elkísért zenetanáruk, Carla Trynchuk hegedűprofesszor is.

Read MoreLong right arrow

ÚJAK – koncertismétlés

A reformáció 500. évében, 2017 őszén két koncertet tartottunk 16-17. századi zsoltárok feldolgozásából. A nagy érdeklődésre és a tavalyi két hangverseny sikerére való tekintettel április 15-én újra előadtuk műsorunkat Dunaharasztiban. Közreműködőink Csörsz-Rumen István és Tóth Emese Gyöngyvér voltak.

Read MoreLong right arrow

Zenés áhítatok Kecskeméten

Kecskeméten több mint két éve havi rendszerességgel tartunk zenés áhítatot. Az egyórás elcsöndesedés különböző hangszercsoportokkal előadott komolyzenei blokkok és bibliai alapokon nyugvó gondolatok váltakozásából áll.

Read MoreLong right arrow

Jótékonysági koncert Kecskeméten

2017. december 23-án karácsonyi jótékonysági koncertet tartottunk a kecskeméti adventista kápolnában. A gyülekezetünk életében általában ez az egyik legünnepélyesebb és legszebb alkalom. Ekkor rokonainkkal, barátainkkal, ismerőseinkkel együtt nemcsak Jézus születésére, hanem küldetésére és szolgálatára is emlékezünk.

Read MoreLong right arrow

„…ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket”

Két ünnepélyes alkalommal 2013. december 16-án az orosházi gyülekezetben, december 23-án pedig a békési baptista imaház épületében szeretettel vártuk mindazokat, akik az adventi várakozásban, a szeretet ünnepe közeledtével Jézus születéséről kívántak hallani lélekemelő üzenetet.

Read MoreLong right arrow

Újabb KerSongs koncert

Legutóbbi meghívásaink óta újabb sikeres evangelizációt adhattunk, ezúttal a szlovákiai Migléc (Milhost) településen. Most nem segélykoncert, hanem a reformáció 500. évfordulója alkalmából mint különlegesség, „kis protestáns egyház a reformációban” apropóból kaptunk meghívást.

Read MoreLong right arrow

Adventi varázslat Salgótarjánban és Pásztón

Csodálatos adventi koncertnek lehettek a részesei mindazok, akik az első adventi hétvégén úgy döntöttek, hogy szeretnének részt venni – az Adventista Egyház Salgótarjáni Gyülekezetének szervezésében – az 8in1 Singers jótékonysági koncertjén. December 2-án a salgótarjáni zeneiskolában, másnap pedig a pásztói művelődési házban csendültek fel a kórus énekei, amelyek teljesen elfeledtették velünk a mindennapokat és ünnepi…

Read MoreLong right arrow

Nyári missziós koncertek

A Zemplén-hegyközi térség KerSongs adventista együttese ezen a nyáron több missziói meghívást is kapott, amelyeknek örömmel tettünk eleget. Egyházunk szlovák területe missziós tábort tartott július 12-én Sátoraljaújhelyen, amelyre meghívást kaptunk a szombat délelőtti istentisztelet keretein belül.

Read MoreLong right arrow

Kórustalálkozó Nemesvámoson

Május 20-án közel 250 ember érkezett Nemesvámosra együtt dicsőíteni az Urat. A falu imaháza örömmel fogadta a Dunamelléki Egyházterület különböző pontjairól érkező kórusokat.

Read MoreLong right arrow

Ismét telt házas koncert

Május 26-án újabb telt házas segélykoncertet adott a KerSongs keresztény könnyűzenei együttes. Ezúttal már második alkalommal volt lehetőségünk gyűjtést szervezni egy nagyon kedves család gyermekének Nazarov-műtétjéhez, amely Barcelonában lesz, hamarosan.

Read MoreLong right arrow