Rendhagyó szombat délután Miskolcon

Különleges esemény várta június 3-án, Miskolcon a Szinva teraszra látogatókat. A Füzes és az Apáczai Csere János utcai Gyülekezet kedves meglepetést készített az arra sétálók számára. Ingyen könyveket osztottak, valamint süteményekkel és limonádéval kínálták a járókelőket.

Read MoreLong right arrow

Soli Deo Gloria Egyházzenei tábor Bózsván

Különleges alkalom volt egyházunk zenei életében a július 27. és augusztus 7. közötti időszak, amikorra sikerült megszervezni egyházunk zenei táborát. Kezdetben a résztvevők száma körülbelül 40 fő volt, de a tábor végére mintegy 170-en dicsőítettük Istent.

Read MoreLong right arrow

Újfehértón járt a Psalmus zenekar

2016. július 22-én érkezett gyülekezetünkbe Erdélyből a Psalmus zenekar. A Józsa Zoltán lelkész testvér vezetésével működő mandolin együttes két éve alakult a vajdaszentiványi lelkészi kerület fiataljaiból.

Read MoreLong right arrow

Két zenekar találkozója

Erdély szívéből, a Marosvásárhelyi „B” Gyülekezetből és a környék gyülekezeteiből érkezett a miskolci körzetbe az Alpha Brass, hogy a húsvéti hétvégét együtt töltse az Adventi Rézfúvós Kamaraegyüttessel. Ez a lelkes kis csapat nevében hordozza küldetését, Alpha a kezdet, és ők is megtették az első lépést azzal, hogy hangszert fogtak és gyakorolnak, a többit pedig  Jézusra…

Read MoreLong right arrow