Tanévkezdő útravaló

A debreceni, Fazekas Mihály utcai gyülekezetben lassan már hagyomány, hogy a nyári szünet elteltével külön figyelmet szentelünk azoknak, akik – diákként vagy tanárként – új tanévet kezdenek. Így történt ez most is, szeptember első szombatján. Az Igét Sitkei Zoltán presbiter hirdette Józsué könyvének 2. fejezete alapján, „Istent képviselve” címmel. Rávilágított annak fontosságára, hogy viselkedésünknek és beszédünknek is hitelesen kell tükröznie Krisztushoz tartozásunkat. Mindannyiunk számára szólt az útravaló: legyünk bátrak, ne féljünk, mert Isten velünk lesz minden helyzetben, iskolában és munkahelyen egyaránt.

Azért, hogy a bátorítás szavai mindig szem előtt legyenek, az érintetteket egy karszalaggal indítottuk útjára.

CS