Új imaház épül Hajdúböszörményben

Ünnepélyes alapkőletételi istentisztelettel kezdődött el Hajdúböszörményben az új imaház építése június 14-én. A több éve várt eseményre számos imatapasztalattal érkeztek a résztvevők, hiszen a Dorogi utcai ingatlanon megépülő új imaház a helybéli és külföldi adventista testvérek nagylelkű adományaiból és adakozásából valósul meg. Az építési tervek elkészülése és a helyi hatósági engedélyek beszerzése is több évet vett igénybe, amely ugyancsak különleges hittapasztalatot jelentett a közösség számára.

Az építkezés kivitelezését a Tiszavidéki Egyházterület már korábban engedélyezte. A kivitelezéshez szükséges anyagi fedezet többnyire rendelkezésre áll. Természetesen további anyagi támogatások is szükségesek a teljes terv megvalósításához.

A gyülekezet közössége aktív missziós szolgálatokat végez (Bibliai Szabadegyetem, Élet-igen előadások, Keresztény gyermek-játszóház stb.), így 30-40 fő látogatja a különféle városlakókért végzett programjaikat.

Az ünnepélyes alapkőletételi istentiszteletre egybegyűlt 35 fős – testvérekből, családtagokból és barátokból álló – gyülekezet előtt Hegyes-Horváth Géza egyházterületi elnök szólt Isten Igéjéből Aggeus próféta könyve alapján: „Menjetek…, hordjatok fát, és építsétek fel a templomot, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőítsenek engem! – mondja az ÚR.” Az emlékjegyek elhelyezését az egyházterületi elnök mellett Szilasi Zoltán gyülekezeti lelkész és Bokor Ferenc presbiter végezte. A gyülekezet imaközösségét és éneklését a megálló érdeklődők is figyelemmel kísérték.

Az ünnepélyes alapkőletételi istentiszteletről készített videófelvétel elérhető Bokor Ferenc presbiternél (frenkb@gmail.com, 30/664-3240).

 

Szilasi Zoltán