Úti cél a menny

Országos gyermekszombat, 2018. május 26.

2018. május 26-án az országos gyermekszombat keretében mindenkit egy fantasztikus utazásra hívunk a saját gyülekezetében, amelynek úti célja a menny! Ez az utazás nem kerül semmibe, mert Jézus már kifizette helyettünk. Halálával egy örök időkre szóló vízumot pecsételt az útlevelünkbe. A mi feladatunk csupán az, hogy megvalljuk bűneinket, kérjük Jézus bocsánatát, és már miénk is lehet ez a vízum, az üdvösség. Köszöntünk mindenkit, aki részese szeretne lenni ennek a nagy kalandnak, ennek az utazásnak!

„Bár szem nem látta és fül nem hallotta, mit készített számunkra Isten” (1Kor 2:9), a Jelenések könyve által mégis betekintést nyerhetünk a menny szépségeibe. Ez a gyermekszombat azokról a nagyszerű és gyönyörű dolgokról szól, amelyek végső úti célunkon, a mennyben várnak ránk. Jézus az őt szeretőknek mennyei lakást készít, és ha elfogadjuk a meghívását, örökké vele élhetünk.

A gyermekszombat egy olyan nap, amit világszerte arra szánnak gyülekezeteink, hogy közösségünk gyermekeit a középpontba helyezzék és megerősítsék. Egy olyan alkalom, amikor a gyerekek kiállnak, és az evangéliumot az ő szemszögükből osztják meg. Talán ez az a nap, amikor egy jövendőbeli tanár, gyülekezetvezető vagy éppen lelkész először hallja az elhívást. Miért ne támogatnád hát gyülekezeted gyermekeit, gyermekosztályának tagjait, hogy vezessék a gyerekeket, amint megosztják Isten iránti szeretetük mélységét?! Ez egy jó alkalom meghívni szomszédokat, barátokat, passzív gyülekezeti tagokat is, hogy hozzák el gyermekeiket.

Egy szombat – ennyit kérünk.

Egy szombat – a gyülekezeted gyermekeinek megerősítésére.

Egy szombat – amikor megengedjük, hogy megosszák fényüket a felnőttekkel és kortársaikkal.

Egy szombat – amikor hatást gyakorolhatunk a gyermekek életére.

Az „Úti cél a menny” című anyagot a Gyermekszolgálatok Osztálya biztosítja, amely innen letölthető: https://drive.google.com/drive/folders/0BwfgFjDS6imfaDNFVTdKYnhXeUE

A segédanyag a célja vezetni és támogatást nyújtani a gyermekszombat megtervezésében.

Ha ez a nap esetleg nem megfelelő a számotokra, bátorítunk, hogy szervezzétek meg a gyermekszombatot egy nektek alkalmas időpontban!

Köszönjük, hogy gyülekezeteddel csatlakoztok a gyermekszombathoz!

Mihalec Dóra
Gyermekszolgálatok Osztálya